Kürti Béla: Fejezetek a ceglédi sport múltjából (1884 - 1984) (Cegléd, 1984)
Cegléd sportélete a két világháború között
heteden döntésére. Kankovszky ugyanazt mondta mint először: „A fiú érdekében történt így a döntés. Nem akartam, hogy sérült csípővel álljon ki, és azután agyonverjék. Nagy fiatal, alig 20 éves. Az ő ideje még csak most jön. Egy tönkrepüfölés visszavetette volna fejlődésében, holott rája a magyar ökölvívósportnak még nagy szüksége van. így sem panaszkodhat. Két ellenfelét elverte. Mit akar még többet egy ilyen fiatal versenyző?”118 Több évtized távolából is el lehet képzelni Nagy Ferenc lelkiállapotát a másodszori letiltás után. Már a Rungétól való „távoltartás” után sem tudott aludni egész éjjelen át, folyton az járt az eszébe, mi lett volna, ha legyőzi a német bajnokot. Ekkor azonban még talált vigaszt: „Inkább meghalok, de harmadik leszek!”119 De aztán az újabb elnöki döntés, holott ez nem az ő kizárólagos jogköre! De hiába a versenyző harcivágya, az edző bizalma, az orvos véleménye, Kankovszky éppen a némettől féltette a magyar fiút, aztán meg már nem engedte a harmadik helyért sem indulni, mert akkor nagyon kilátszott volna a lóláb: az, hogy itt talán különleges okok játszottak szerepet a visszaléptetésben. Első hallásra valóban az elnöki döntés látszik helyesnek: nem szabad veszélyeztetni a versenyző egészségét, sokat ígérő jövőjét. Csakhogy itt az a különös, hogy Kankovszky akkor hozta ezt a döntést, amikor Nagy már két mérkőzést ugyanazzal a sérült csípővel harcolt végig és csak éppen az olimpiát rendező németek versenyzőjétől kezdte félteni a fiatal magyar fiút. Nem csoda, ha a magyar közvéleményben az a gyanú támadt, hogy nem a magyar, hanem éppen a német fiút „féltette.” Ezt a feltevést erősíti meg egyértelműleg Nagy Ferenc családjának visszaemlékezése. Özvegye és egyetlen még élő testvére, Hona, külön-külön, de teljesen egybehangzóan állítják, hogy ez az ügy politikai „bunda” volt, a sérülés csak ürügy volt a visszaléptetésre. Szerintük a németek kikötötték, hogy a veszedelmes magyar nem vívhat a döntőben, ezt a súlycsoportot a német fiúnak kell megnyernie, ezt a „megegyezést” elvárhatja a III. Birodalom a kis magyar nemzettől. Elvégre, csak nem üti el a „magasabbrendű faj” képviselőjét egy magyar a győzelemtől, és éppen odahaza, Berlinben! A legkisebb név a magyar ökölvívó válogatottban Nagy Ferencé volt. Kankovszky, a nagy tekintélyű sportdiplomata őt félre merte állítani, amikor veszélyeztette a németek olimpiai győzelmét, s ezzel együtt Kankovszkynak a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségben elért tisztségét. Sporttörténeti munkákban számos utalást találunk arra, milyen erőfeszítéseket tettek a rendező néme118. Nemzeti Sport, 1936. augusztus 16. 119. Uo. 106
