Kürti Béla: Egyleti élet a régi Cegléden 1842 - 1949 (Cegléd, 1993)
I. Cegléd társadalma a századfordulón
A nagygazdák mögött sorakoztak a kisbirtokos és törpebirtokos gazdák, akiknek csekély földje a sokszori öröklés révén a XIX. század végére annyira felaprózódott, hogy már nem jutott ebből megélhetés minden gyereknek. A kisparaszti ivadékoknak másutt kellett megélhetést keresni, belőlük került ki a sok kisiparos és az egyre nagyobb számra duzzadó alkalmazotti réteg: vasutasok, postások, különböző hivatali és katonai altisztek, rendőrök népes serege. A múlt század végén Cegléden is megjelent az agrárproletárok emberibb életet követelő tábora. Mindezek fölött a társadalmi csoportok fölött helyezkedett el az “úri” világ. Cegléden nem éltek arisztokraták, mégcsak nemesutódok sem, ez tipikusan jobbágyváros volt, ahol a város vezetését az egykori civisek után a legtekintélyesebb családokból kikerülő tanult értelmiségiek és a virilisták, tehát a legtöbb adót fizető polgárok vették át. Ehhez a réteghez tartoztak a papok, ügyvédek, orvosok, pedagógusok és a különböző hivatalnokok. De ebből az értelmiségi csoportból is jórészt azok kerültek vezető posztokra, akik valamilyen szálon a politikával voltak kapcsolatban, elsősorban a jólkereső ügyvédek. Jellemző, hogy legtöbb helyi lapunknak szerkesztője is ügyvéd volt. Ez az iskolázott réteg fokozatosan kiszorította a város vezetéséből a régi cíviseket, a városi közgyűlések legjellemzőbb vonása azonban az egész századfordulón az értelmiségi és nagygazda réteg éles szembenállása volt: a nagygazda réteg elsősorban a mezőgazdaság fejlesztését támogatta és nehezen egyezett bele az újabb és újabb adók kivetésébe, mely a város egész társadalmának előrehaladását volt hivatva anyagilag biztosítani. Ceglédnek azonban nemcsak a városképe volt falusias, nem volt városi színvonalon szellemi élete sem. 1868-ig ennek a nagy városnak csak elemi iskolái voltak, melyeket az egyes felekezetek tartottak fenn. Az 1868. évi 38. tövénycikk nyomán kötelezővé vált népiskolai oktatás nagyrészt megszüntette Cegléden is az írástudatlanságot, de a baj ott volt, hogy az elemi képzés a legnagyobb tömegek számára nemcsak alapozást nyújtott, hanem egyben az iskolai képzés befejezését is jelentette. A kiegyezés utáni korszakban a továbbtanulásra először az 1869-ben életrehívott polgári iskola nyújtott lehetőséget. Ez a középfokú iskola ebben a városban jó ideig “gimnáziumpótló” iskola volt. A négy polgári elvégzése után mentek a ceglédi fiatalok a szomszédos városok középiskoláiba. 1899-től kezdve, a Főgimnázium életrehívása után, a polgári iskola fokozatosan a szegényebb néprétegek fiainak és leányainak a “középiskolája” lett. Ez az iskola termelte ki a város derék kisiparos, kiskereskedő, kishivatalnok és alkalmazotti rétegét, akik erkölcsi és szakmai szempontból egyaránt jól megállták helyüket a kapitalizmus szabad versenyében. A városatyák ezt az iskolatípust elsőként hozták létre Cegléden, de az igazság az, hogy a város lakosságának túlnyomó többségét 9