Kőszeghi Sándor: Nemes családok Pestvármegyében (Budapest, 1899)
Előszó
4 Az a világtörténelmi kor, melybe ezer éves múltúnk esik, maga hozta magával azt, s annak szellemével járt, hogy a nemzetekben legyen kiváltságos osztály, mert az államok alakulása idején csak úgy volt megvédhető a nemzetek önállósága, függetlensége — nemcsak nálunk, de mindenütt — ha volt kiváltságos osztály, mely a szent korona után, úgyszólván magáénak tekintette a hazát, s épen azért, ha kellett, vére árán is megvédelmezte azt. E kiváltságos osztály, a nemesség történetének kutatása annyi, mint magának a haza történetének felderítése, mert hiszen történelmünk minden — még legcsekélyebb mozzanatában is — csak ők és mindig ők a számottevő tényezők. Csak méltó kegyeletünk hálaadóját rójuk le a dicsőséges mult iránt, midőn e méltán kiváltságos osztály történetét kutatjuk, keressük. A részben élő, részben kihalt nemes családok száma hazánkban megközelíti a félmilliót, s e családok felkutatásában az eddig megjelent munkáknak még legnagyobbika sem ölel fel tízezer családot. Nagy Iván úttörő szép munkájában kilenczezer s egynéhány család van felemlítve; czimerleirást pedig csak kétezerötszázról ad. A Siebmacher-féle díszes Wappenbuch czimerközlései szintén tízezer körül vannak. A Turul Tagányi Károly akadémikus kutatásából hatezer, Karagyena Mihály után ezernyolczszázhatvan, Pettkó Béla után hatszáz s egynéhány, s végül Illésy János után háromszáztiz armalist említ fel. A ma már Országos Levéltárban levő Liber Regiusok csak hétezerkétszáz családra terjeszkednek ki. Mily kicsinyek e számok a valósághoz képest! Hozzá óhajtottam azért én is járulni jelen munkámmal teljesítetlen kötelességünk lerovásához, hogy felkutassuk ama családokat, amelyekben nemzetünk élt, akik e hont megszerezték, s megtartásáért minden tehetségüket, minden erejüket, ha kellett, életüket is áldozatul hozták.
