Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)
III. A felszabadulástól a századik évfordulóig 1944 - 1977
A nagy átszervezés 1960 január 1959 őszén megindult a munka az ország mezőgazdaságának szocialista átalakításáért. Kocséron a szervezéshez a járás és a megye nyújtott segítséget politikai és adminisztrációs téren. 1960. január 2-18-ig tartott az agitációs lebonyolítás, amelyben részt vett mintegy 50-60 kiküldött népnevelő, akik a kocsériakkal, régi tsz tagokkal, tanácstagokkal, pedagógusokkal együtt a község nagykiterjedésű tanyarendszerében elvégezték a szervezést. Nem érte meglepetésként a község dolgozó parasztságát a nagyarányú országos tsz szervezés megindulása. Csaknem 10 éve működött már a községben tsz-csoport, igaz eredményei nem vonzották különösen a falutól távolabb eső, s valamivel jobb minőségű földeken gazdálkodó egyénieket. De amikor a szervezés már a szomszéd községekben folyt, a dolgozó parasztok komolyan kezdtek foglalkozni a gondolattal, és napirenden voltak a megbeszélések, viták. A külső, legtávolabbi terület ilyen irányú központja a XI. dűlőben lévő Petőfi Gazdakör, amely 1954-ben alakult a Szűrszabóféle tanyán, ahol régen is volt olvasókör. Itt folytak már évek óta azok a termékeny beszélgetések, amelyek a környék gazdáinak szakszerűbb termelését és nagyobb jövedelmét eredményezték. Innen kerültek ki a híres paradicsomtermelők, akik vezetőszerepet játszottak abban a szép eredményben, amelyet Kocsér község dolgozó parasztsága elért az 1954-59-es években. A környék gazdáinak nem kis gondot okozott a termelőszövetkezeti gazdálkodásra való áttérésnek olyan megszervezése, amely biztosítja azt, hogy jövedelmi szint visszaesés ne legyen, hanem tovább fokozódjon. A szervezés megindulásakor különböző elgondolásokat vetettek fel, és egy hét leforgása alatt néhány kivételével aláírták a belépési nyilatkozatot. A falu közelében eső területeken sem volt jelentősebb probléma. Voltak, akik be sem várva a népnevelőket, aláírásra jelentkeztek a szervező bizottságnál. Jelentős volt azon belépők száma, akik inkább helybeli népnevelők megjelenését igényelték, elkerülendő az idegenek agitációját, s a határidőre beléptek. Lelkes hangulat éppen nem volt, de határozottan állítható, hogy drámai sem. Elenyésző a kisebbség, akik nem írtak alá, de ezek közül is többen még ebben az évben, vagy a későbbiekben kérték felvételüket. 1960-ban a Petőfi-be 2 fő, az Űj Élet-be 54 új tag lépett be. A község adottságait, valamint területi nagyságát figyelembe véve két tsz megalakulását látták szükségesnek illetékes járási és helyi irányítók. Ennek megfelelően a község II. dűlőjétől a IX. jg bezárólag - melynek terü-226