Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)
III. A felszabadulástól a századik évfordulóig 1944 - 1977
tással a hadosztály zászlósa volt megbízva. (Neve ismeretlen) Mindehhez segítséget kellett volna nyújtania a nemzetőrségnek. Néhány óvóhely és futóárok ásásán kívül azonban más parancsnak nem tettek eleget. Leventekorú fiatalok közül mentek el ugyan az elvonuló csendőrőrssel, de köztudomás szerint saját vállalkozás alapján, a teljes bizonytalanság miatt rábeszélésnek engedve.4 5 A hadosztály-parancsnokság azonnali végrehajtásra teljes kiürítési parancsot adott ki október 24-én, és ezzel egyidőben átvette a közigazgatást is. Még aznap este kidobolták a faluban, valamint szétvitték a hírt a tanyavilágba is, hogy reggel 7 órára gyülekezzen mindenki a piactéren holmijával, hajtható állataival, és ha van, lovas kocsijával. A további utasítást majd reggel fogják megkapni. A kiürítés kötelező jellegű volt. Az első, korábbi kiürítési parancsot a község vezetősége nem foganatosította, de most már nem lehetett elkerülni.3 A jelenlevő katonaság, továbbá az elterjedt rémhír - ami szerint a németek itt próbálják ki a titkos csodafegyvert - megmozgatta a lakosságot, és nagy százalékban el is hagyta az otthonát, bár erőszakos eljárás alkalmazása nem volt. A kocsériaknak Szalkszentmárton községbe kellett volna menekülniük. Október 25-én reggel indult a lakosság Nagykőrös felé, ki saját kocsiján, ki kerékpáron vagy gyalog; a falusiak nagyrészt az Újkécske felől érkező teherautókon és autóbuszon. - Fájdalom, s kétségbeesés könnye és szomorúsága ült az arcokon, amelynek forrása az otthon elhagyása mellett a döbbenetes bizonytalanság. Akik átélték, nem felejtik el. Az első pihenőhely a nagykőrösi vasútállomáson túli terület valamint a Pálfája erdő, ahol rövidesen elterjedt a hír, hogy Szalkszentmártont a szovjet csapatok már felszabadították. A következő napokban az elmenekült lakosság visszaindult otthona felé. Senki sem gátolta a hazatérést. Voltak azonban, akik tovább menekültek, főleg az állami alkalmazottak, akik nem jöttek haza a hazatérőkkel. Közülük többen sohasem, a szerencsésebbek pedig csak hónapok múlva, a háború minden poklát végigszenvedve tértek meg. A kiürítés ideje alatt itt tartózkodott még egy ideig a magyar hadosztályparancsnokság. Szomorú ténykedése volt a megelőző időben, hogy harctérről szökött négy magyar katona közül egyet a hadosztály bírósága agyonlövetett a mai sportpálya területén. A férfilakosságot szigorú paranccsal kirendelték a kivégzésre. A másik három katona sorsa ismeretlen. 4 A túlélők hazatérésük után bizonyították a tényeket. 5 Zelenka István nyugalmazott főjegyző és Antal Domokos adatszolgáltatása még 1964-ben. 154
