Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)
II. A százéves Kocsér története a kapitalizmus korában 1877 - 1944
A háborús hatások következtében az iratok egy része elveszett, a páncélszekrényt is feltörték, azonban a legfontosabbakat a közelben lakó Birkás István pénztáros idejében megmentette. Mindenesetre a betétesek és kölcsönösök papírjai megmaradtak. Rágó István hazatérése, tehát 1945 áprilisa után rendezte az iratokat, és megindította a működést. Az infláció kezdetén az adósok könnyűszerrel rendezték adósságaikat. A pénzromlás előrehaladásával az intézmény működését megszüntették. Anyagát és vagyonát a nagykőrösi nagyobb fiók vette át, majd ennek országos megszüntetése után a Nemzeti Bank olvasztotta magába. A tagok részvényeit fo intosították a forint stabilizációja (1946) után, és a helyi takarékszövetkezet megalakulásakor a jelentkező volt tagok számára kifizették, illetve takarékszövetkezeti részjegynek elfogadták. Csak a szanáláskor igazolt, előírásnak megfelelő tagsági könyvet lehetett figyelembe venni. Sajnos, a háborús idők és az utána következő nem könnyű évek alatt a legtöbb tag könyve elkallódott. így csak kevesen részesültek forintosított részjegy kifizetésében. 110