Keresztényi Nándor: Ceglédi cölöpverők. A Lenin Termelőszövetkezet 40 évének históriája (Cegléd, 1989)
V. fejezet: Mezőgazdaság és ipar: fele-fele?
nálattal „melléküzemágnak” mondott ipari munkahelye a téesznek. Nyomdaüzem, konfekció-, forgácsolóüzem és műanyagágazat helyben, játék-, díszmű-, textil-, tasakgyártó minicégek Pesten. Neptun utca 20., Újpalotán, Miskolci út 70. és Szugló utca 144. egyaránt Zuglóban, a díszművesek a Mátyás utca 70. szám alatt, amely ház éppúgy a XV. kerületben lelhető meg, miként az újpalotai. A legfontosabb azonban - hiszen a Lenin Téesz a gesztora, magyarul összefogója, Fülöp Demeter pedig az igazgató tanács elnöke - a VÖRSAS rövidítésű gazdasági társaság. Tóth Zoltán az igazgató, helyszín a Lumumba utca, szintén Zuglóban. Hozzá, valamint a Rudas László utcában leledző Németi Istvánhoz mentem el, hogy némi áttekintést nyerjen az olvasó a téesz nyereségébe nagvonis belejátszó, itt folyó munkálatokról.- Mi ez a VÖRSAS?- Két fővárosi téesz nevének, pontosabban nevük rövidítésének összevonása - így Tóth Zoltán. - Az alapító Vörös Október, amely hajdan soroksári, ma ócsai jelzővel bír, valamint egy nemkülönben országos hírű fővárosi téesz, a Sasad, ez a kettő. Dóra Bélától, a ma már nyugdíjas, Állami díjas soroksári elnöktől való az ötlet, aki valaha dolgozott Cegléden is: az ottani Táncsicsnak volt a főmezőgazdásza. Meglehet, hogy amikor a „Segítsd a gyöngét” mozgalmat meghirdette, akkor gondolt a ceglédiekre. No nem a Leninre - a Magyar-Szovjet Barátságra, föltehetően azonban megyei pártbizottsági sugallatra is.- És mit gyártanak? - kérdem kissé fölöslegesen, hiszen a vitrinekben föllelhető sokféle termék, rögvest az irodában.- Azért itt nem láthat mindent, hiszen gyártunk mi például permetező szivattyúkat, acélösszekötő idomokat, részt vállalván ezzel az országos földgázprogramból. Többségében bedolgozókkal, így a célszerűbb. A VÖRSAS Gazdasági Társaság 280 emberrel dolgozik, akik együttesen 4—500 (!) féle terméket gyártanak. Tíz szakmát képviselnek, a bőrdíszműtől a játékokig, s ez utóbbiak mindjárt panaszra is bírják Tóth Zoltánt:- Nyolc éve ugyanazon az áron adjuk el a játékokat, miközben az alapanyagoké 40 százalékkal emelkedett! Aztán megenyhül: 56