Keresztényi Nándor: Ceglédi cölöpverők. A Lenin Termelőszövetkezet 40 évének históriája (Cegléd, 1989)
III. fejezet: Csala István emlékezéseiből
kik. Itt van, tessék! - de mondom - egy fillér változtatást ne csináljanak ám rajta!- Meddig működött a szövetkezet?- 1933^17-ig, így valahogy. Akkor elszocializálták. Ez a szövetkezet részvények alapján működött, kinek mennyi tehene volt, annyi üzletrészt íratott. Ez 10 pengőbe került, egy pengő a beíratási díj. Ebből gyűlt össze a tőkéje a tej szövetkezetnek.- Tessék beszélni arról a szövetkezetről, amely a Vallásalapítványtól bérelt földet. Ennek mi volt a célja? . - A Vallásalapítvány úgy csak társaságnak adta ki, egyes embereknek nem adott. Itt a csendőröknek adtak ki 30 holdat, még a 20-as évek elején. Egy mázsa búzáért adták holdját, és ők tovább adták kisbérlőknek.- Merre volt ez a harminc hold?- Ahol most a „kisfalu” van beépülve a vasúthoz közel, ahol most a Dudásék laknak. Ezek voltak a „csendőrföldek”. De a csendőröknek még egy mázsa búzát sem ért meg, ezért kiadták. Mikor lejárt a csendőröknek a szerződése, akkor árverést hirdettek. A Vallásalapítványon ekkor és ekkor jöjjenek össze az érdeklődők. Én akkor megszerveztem egy csoportot és megkaptuk mi, én 6 holdat kaptam, minden gyerekre 1 holdat.- Hányán voltak ebben a csoportban?- Mi 12-en voltunk. De a telelőben volt egy másik csoport, azok voltak vagy 45-en. Volt ilyen Cegléden vagy 7-8 bérlőszövetkezet.- Hogyan fizették a bérletet?- Meg volt határozva, hogy mennyi a haszonbér, utána szerződést kötöttünk a Vallásalapítvánnyal. A búzának a tőzsdei árát fizettük, holdanként 350 kg volt a búzának a tőzsdei ára. Akkor fölírták: ennyi búza ára, ennyivel tartozunk, ezt fizessük be. Vagyis mi nem terménnyel fizettünk, hanem az árával, a termény a mienk volt. Mindenki szívesen adta a pénzt inkább, mert a terménynek mindnyájan hasznát vettük. Jószágot tartottunk, meg a család fölélte.- Mik voltak a termelésben a biztos módszerek?- Az, hogy úgy műveltük a földet, négyzetes műveléssel, jó trágyázással, jó őszi szántással. A kukoricát ötször kapáltuk, nem kétszer, mint addig.- Ezt a négyzetes művelést kitől tetszett tanulni?- Ezt magunk spekuláltuk ki. Ezt a fajtát, amit mi csináltunk, 35