Szabó Imre - Szatmári Lajos (szerk.): Iskoláink államosítása 1948-ban. Pest megyei pedagógusok visszaemlékezései a 30. évfordulón (Budapest, 1978)
II. Harcban az államosításért
- 52 -Itt heves viták folytak az államosítás mellett és ellene. A gyűlések előtt megbeszéltem Diós József tanítóval /aki az iskolát képviselte a Kommunista Pártban/, hogy milyen érveket hozzon fel az államosítás mellett. A katolikus iskola képviselőinek is voltak ellenérvei. Pl. ilyenek: "Amig az iskola a templom mellett áll és dicsértessékkel köszönnek a tanulók, nincs szükség az államosításra." A klérus megbízottja, a római katolikus kántortanitó egyéni agitációt folytatott a községi iskola államosítása ellen. Ez a hir tudomásomra jutott, és jelentettem Balázs László nyugalmazott igazgató-tanitónak a Szociáldemokrata Párt elnökének. Ő megígérte, hogy utána néz a közölt hireknek. Ez valósnak igazolódott. A következő képviselő testületi gyűlést a községi iskola államosítása miatt hivták össze. Izgatottan vártuk a gyűlés napját. Mindenki igyekezett érvekkel felkészülni. A gyűlésen a képviselőtestületi tagok suttogtak egymás között. Még itt is folyt az agitáció. Ezt látta Balázs László elnök, és nyilt szavazást kért. A szavazás egyhangú lett. Megszavazták az államosít ást Most látszott meg, hogy akik ellene voltak, a nyilvánosság előtt nem mertek ellenkezni. Köszönetét mondtam Laci bácsinak az okos taktikáért és az igaz ügyért való segítségéért. Ebben az időben a minisztériumból Angyal János főtanácsos kiküldte Túrára dr.Horváth Zoltán főelőadót. Vele mentünk dr.Herczegh János esperesplébánoshoz. Dr.Horváth Zoltán előadta, hogy a községi iskolát államosítani fogjuk és azzal együtt szeretnénk a római katolikus isko lát is. Több órás vita után az esperes csak abban az esetben vállalná az államosítást, ha az ő kántortanitója lesz az igazgató. Ebbe dr.Horváth Zoltán nem egyezett bele. A viták tovább folytak különböző helyeken és szinteken. A tárgyalási hajlandóság csak arra volt jó, hogy ezzel is az időt huzza a katolikus iskola vezetősége. Sikerült is, mert a katolikus iskola államosítása csak 1948-ban következett be. A községi iskola államosítása 1946-ban megtörtént, )cét évvel megelőzve az iskolák államosítását. Palettes szerveink messzemenően elismerték azt az előre mutató, céltudatos munkát, mely az 1948-as államosítás alapjait is lerakta. A Tankerületi Főigazgatóság méltatta az eredményeket az alábbiakban: "Porpáczy István igazgató helyes elgondolással igyekezett a község, a politikai pártok, az ifjúsági szervezetek vezetőivel az összhangzatos működést megteremteni, elmélyíteni. Erre a kölcsönös megértésre, őszinte együttérzésre, megbecsülésre és váll