Szabó Imre - Szatmári Lajos (szerk.): Iskoláink államosítása 1948-ban. Pest megyei pedagógusok visszaemlékezései a 30. évfordulón (Budapest, 1978)

II. Harcban az államosításért

- 48 -ígéretet nem kapott azonnalra, csak ha súlyosabbra válna a helyzet. Nem akarták, hogy olyan tömeges összetűzésre kerüljön esetleg a sor, mint előtte Pócspetriben volt, mely emberáldozatot követelt a felajzott indulatok nyomán. A percek idegfeszültségben teltek, sőt már az órák is. Lassan besötétedett. Egyszercsak elterjedt a tömeg között annak a hire, hogy Vácról államvédelmi katonaság érkezik, s erre oszladozni kezdtek. Este 10 óra elmúlt, amikorra elszéledtek.

Másnap, tanitás közben az evangélikus iskolába belépett dr. F.R. körzeti felügyelő. Tájékoztatást kért az előző esti eseményekről. Közölte, hogy a katolikus iskolából jön, ahol éppen ott tartózkodik a plébános is. Nyilván értesült a történtekről, azért jött át a szomszéd községből; P. egyházközség ugyanis filiáléja volt. Az evangélikus tanitó szeretett volna vele beszélni és véleményét közölni az előző esti vallásgyalázásról, továbbá felkérni híveinek megnyugtatására.

Kérését felügyelője készséggel támogatta, hogy addig foglalkozik tanítványaival. Dr.V.L. plébánossal először találkozott és azonnal a tárgyra tért. Röviden ismertette, hogyan gyalázták az evangélikus birót, aki egyébként közmegbecsülésnek örvendett eddig, hiszen minden erejével a község érdekeit szolgálta a háború súlyos éveiben is. Kérte, hogy csillapítsa le híveit, amelyben tanítója is segítheti. Elmondta: kévésén mult, hogy nem végződött tüntetésük tragikusan. Kijelentette: itt nem folyhat vér, mint Pócspetriben a közelmúltban. "Pedig a magyar paraszt nem hagyja jogait, s az iskoláért képes a vérét adni" - válaszolta a plébános. Az evangélikus tanitó értelmetlennek látja a kiéleződő beszélgetést tovább folytatni. Kollégájával nem volt már alkalma találkozni, pedig neki is szerette volna megmondani, hogy inkább csillapította volna a tömeget, mintsem gyors léptekkel távozzon a községháza udvarán keresztül, hogy ne kelljen magát személyében kompromittálni. Együtt léptek ki a plébánossal a kapun. Ahhoz két-három asszony szaladt és reverendájába kapaszkodva kiabált: "Nem engedjük a plébános urat bántani, nem engedjük elvinni!" - hangzott kétségbeesett szavuk, "Jó asszonyok, nem bán» tanak engemet és nem akar elvinni senki. Nyugodjanak meg, menjenek haza szépen! - szólt a plébános.

Az asszonyok pánikja onnan eredt, hogy egy rendőrautó állt az utca túlsó sarkán és az államvédelmi közegek többeket felkerestek, akik fenyegető magatartást tanúsítottak előző este.