Tapodi Katalin - Kerekes László (szerk.): Huszonötéves a Dél-Pest megyei Nagy István Képző- és Iparművészeti Csoport. Emlékkönyv (Dabas, 1994)
Képeimen emberalakjaimat s más motívumaimat is csak jelzett, sejtetett környezetbe helyezem, mert - hitem szerint - így tudom meggyőzőbben képpé formálni az időtlen gondolatokat, az Ember örömeit, félelmeit, szorongásait, a tágabb Világgal való kapcsolataink sejtéseit, a mindamiyiónkat megérintő hangulatokat, vágyódásokat. Kiállítások: 1972. Országos Úttörő rajzverseny Csillebérc I.díj 1976-1988. fizikai tankönyvek, ismeretterjesztő munkák illusztrációi: Egy a valóság s ezer a ruhája... I. kötet Egy a valóság s ezer a ruhája... II. kötet Egy a valóság s ezer a ruhája... III. kötet És teremté az ember... I. kötet És teremté az ember... II. kötet Lavallai napló Csoportos kiállítások: 1982. Dabas 1992. Alsónémedi 1992. Eger 1992. Stockholm Egyéni kiállítások: 1991. Ifjúsági Ház Eger 1993. Arany János Színház Stylus Galéria Budapest fKocsis László festő Szigetszentmiklós Kocsis László 1926. április 9-én született Gellénházán, téglagyári munkáscsaládból. Az elemi iskoláit Jászkiséren, a gimnázium nyolc osztályát Jászapátiban végezte. 1948-1951 között különböző vállalatoknál dolgozott adminisztrátorként. 1950/51-ben Szolnokon Chiovini Ferenc szabadiskolájában tanult. 1951-től 1955-ig a Képzőművészeti Főiskola növendéke volt, ahol rajztanári oklevelet kapott. 1955-től 1965-ig Szigetszentmiklóson az l.sz. Általános Iskolában volt rajztanár. 1951-1958 között sokat dolgozott Szentendrén. 1967/68-ban a zebegényi szabadiskolában korrigált. 1965-ben meghívták a Magyar Képzőművészeti Főiskola rajzpedagógiai tanszékére, ahol főiskolai adjunktusként dolgozott 1972. november 24-én tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig. 1957-től szerepelt rendszeresen kiállításokon, 1958-ban és 1963-ban részt vett a szentendrei Ferenczy Károly Múzeumban a szentendrei festők tárlatán. Külföldi tanulmányúton 1964-ben Olaszországban, 1967-ben az NDK- ban volt. 1971-ben ösztöndíjjal egy hónapot töltött Firenzében. Egyéni kiállítása 1957-ben, 1972-ben Szigetszentmildóson, 1969-70-ben Ráckevén az Árpád Múzeumban volt. 1975 Csepel, 1983 Ráckeve, Szigetszentmiklós, Szabó Ervin Könyvtár Budapest, 1991. Jászkisér, 1992. Szigetszentmiklós (halálának 20. évfordulóján). Kos Péter grafikus Születtem Budapesten 1948-ban. Iskoláimat vidéken kezdtem, majd a pesti Rajzgimnáziumban templomfestőként végeztem. Később voltam színházi díszletfestő, reklámgrafikus és tervező grafikus a Hungexpo Reklámvállalatnál. Már a család mellett végeztem el az Iparművészeti Főiskola Reklám és Könyvillusztrációs szakát. Azóta öt önálló kiállításom volt Magyarországon. Illusztráltam hét teljes mesekönyvet a Móra kiadónál Ezekkel szerepeltem a Pozsonyi BIB és a belgrádi Aranytoll biennálékon. Reklámgrafikáiból és grafikusművészi tevékenységből élek, mint szabadúszó. Három gyermekem van, feleségem ötvösművész és Szigetszentmiklóson élek. Tagja vagyok a Művészeti Alapnak, a Debreceni Alkotóközösségnek, no és természetesen a INSULÁ-nak. A művészt. Kos Péter grafikust hagy mutassam be a Tisztelt Közönségnek. Mestereink vagy közösek, vagy olyanok, akiknek és is voltam már vendége a műtermében, látogatója, hallgatója is, ha beszélgetéseikbe cseppentem bele. Elsősorban egy idős mestert kell megemlítenem, akt már világra szóló eredményeket produkált, akinek neve tengerentúlon jobban ismert, mint nálunk itthon. A mester: Szalay Lajos, ha a modem grafikáról a XX. században beszélünk, Szalay nevét nem lehet kihagyni. Azok közé a nagy megújítok közé tartozott, akik a vonalat megtanították ragozni. Az Ő szókincséből emeltem ki ezt a kifejezést, nem tudom, hogy Kos Péternek, amikor beszélgettek grafikáról vagy rajzról, használta-e, nekünk használta. Rendkívül tanulságosnak találom, mert amit itt látunk a falakon, szinte egyetlen nyoma Szalay Lajos mesteri működésének az, hogy Kos Péter megtanulta a vonalat, mégpedig kiválóan. A XX. század megtanított arra, hogy a vonalnak maga az alakulása, futása, vastagodása is izgalmas lehet egy tenyérnyi felületen. Ezt megtanuljuk mi nézők, hogy át tudjuk érezni, és megtanuljuk még azt is, hogy nagyon messzemenően legyünk toleránsak, a kilengésekkel is. Elfogadjuk a művész kézjegyének, mint ilyet becsüljük akkor is, ha esetleg uram bocsá félünk tőle. Nagyon abszurd tehát, hogy ebben a szabadság túláradó lehetőség körében Kos Péter mindig meg tudta tartóztatni magát attól, hogy a vonalat túlságosan szabadjára engedje. Itt minden esetben érezzük azt, hogy valamitől valami felé haladunk, de azt is érezzük, és itt van voltaképpen tanulsága a XX. századi grafikának, hogy nem elsősorban az az érdekes, hogy mi a végeredmény, tehát hogy ő tud-e emberalakot vagy halat vagy iszákot vagy bármiféle más tárgyat rajzolni. Nem ez a célja - ez eszköze a művészetnek, ezt elhisszük neki, hogyha kiengedték a Művészeti Főiskoláról
