Tapodi Katalin - Kerekes László (szerk.): Huszonötéves a Dél-Pest megyei Nagy István Képző- és Iparművészeti Csoport. Emlékkönyv (Dabas, 1994)

a hátráltató tényezőket megpróbáltuk - ha megszüntetni nem is lehetett - legalább csökkenteni. Az újjáalakult társadalmi vezetőség, amely az elnökből, a titkárból és a vezetőségi tagokból állt, kiegészült a csoportot támogató járási hivatalok művelődési felügyelőiből alkotott hivatali vezetőséggel. Tagja volt még a Magyar Képzőművészek Területi Szövetségének egy alkotója és a művészettörténész. Megfogalmazódott a Nagy István Csoport célkitűzése.

A régi dokumentumhoz képest talán a legjelentősebb változás a regionális központok kialakítása volt. Ez fontos problémát igyekezett megoldani, mert az alkotók között nagy volt a területi szétszórtság, (megközelítési, közlekedési nehézségek). Minden központ (Cegléd, Dabas, Monor és később Szigetszentmiklós) működtetett, egyegy műhelyt (műtermet), amelyek alkalmasak az egyéni és közös munkára. Ezek felszereltsége lehetőséget adna drágább eszközök használatára és új technikák alkalmazására. (Szitanyomás, tűzzománcozás stb.) Az első elgondolás szerint szakműhelyek létesültek volna: így Gyomron plasztikai, Dabason grafikai, Cegléden festőműterem. Egy idő után a gyakorlat más igényeket formált, és így általános használatúvá váltak, műfaji kötöttség nélkül.

Nagy segítség volt, hogy egy minisztériumi pályázaton 350.000 Ft-ot nyertünk a műhelyek felszereléséhez. A regionális központok feladata ezen túlmenően találkozási, konzultációs lehetőséget kínált az alkotóknak. Segítséget, kontrollt annak a kiállítási szisztémának, amely szerint az évi pályázattal egybekötött un. nagykiállítást megelőzné egy regionális tárlat. Egy spontán szelekció után már csak a nívós alkotások kerülhettek volna bemutatásra. Ez az elgondolás kisebbnagyobb megtorpanásokkal, de működőképes volt. Az évi ún. „nagykiállításon” szakmai zsűri véleménye alapján kerültek a művek kiállításra. A díjazásban a lektorátus javaslatát figyelembe véve többnyire a hivatali vezetés képviselői döntöttek. (Ez némely alkalommal okozott némi zavart)

A tárlatokra meghívó, katalógus, esetenként plakát készült. Sokat segített a csoport népszerűsítésében Dr. Losonci Miklós művészeti író híradásai, méltatásai a különböző lapokban (főleg a Pest megyei Hírlapba). Új kezdeményezés volt

„A Nagy István Kör” elindítása, amelynek tagjai azon személyek, pártoló tagok voltak, akik rokonszenveztek a csoport célkitűzéseivel, a művészetek valamilyen ágát népszerűsítették, esetleg művelték is valamilyen szinten. A kiállításokat az akkori járásokban vándoroltattuk. „Régi probléma, ami megoldásra vár, az évi kiállításon szereplő anyag vándoroltatása. A csoport tagjai számára jóleső érzés, hogy műveiket sokfelé szeretnék látni, az anyagot Dél-Pest megye területén több helyen kiállítják. De a szállítás, a rendezés, a felelősség kérdése nem tisztázott. Sok mű megsérül, sok esetben elvész, ezért a tagok közül sokan - bár megtisztelve érzik az érdeklődést - mégsem engedik át vándoroltatás céljára műveiket.” (idézet Pál Mihály elnök beszámolójából)

Az új (módosított) alapszabály szerint az elnök képviseli a csoportot különböző hivatalokban, fórumokon, a megyei és országos képzőművészeti eseményeken, a titkár teendőihez a csoport életének szervezeti bonyolítása tartozik. Eljár a regionális központok rendezvényeire. (Amíg az anyagi lehetőségek erre biztosítva voltak, ez meg is történt.) Az éves kiállítás (pályázat) mindig találkozási alkalmat biztosított az alkotóknak, szakmai beszélgetésekre adott lehetőséget, (információcsere). A közgyűléseken a vezetőség beszámolt a végzett munkáról, tagfelvételre és eseüeges kizárásokra, valamint a csoportot érintő kérdésekben szavazásra került sor.

Az éves kiállítás mindig felvetett olyan problémákat, ami a folyamatos működést, illetve a következő kiállításon részt vevő művészek létszámát befolyásolta. Az egyes tárlatok - változó színvonallal -, arra ösztönözték az egyes alkotókat, hogy szűkebb körben próbálkozzanak, mai szóval „frakciózzanak”. Többnyire hasonló korú, felfogású művészek együttműködéséről van szó. De ezek a kísérletek nem igazán voltak eredményesek, mert ezekben az években támogatókat nem volt könnyű szerezni. Néhány kiállításra futotta a kezdeti lendület. Mindenképpen meg kell említeni, hogy a két fő irányzat képviselői között „fű alatt” mindig volt egy láthataüan kötélhúzás. A látványtól építkező alkotók és az „elvontak” között feszült némi ellentét. Tisztázandó: nem a stíluskülönbségek miatt volt ez, hanem színvonalbeli kifogások miatt. A Nagy István Csoport alkotói elfogadták a mintegy 50 művész egyéni