Hidvégi Lajos: Regélő falvak. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1983)

az ugyancsak Szacsvay Imrét, a polgári haladás kiváló politikusát, akit Haynau kivégeztetett.

Legény módra élt, asszony nélkül. A szerelem ugyan őtí sem kerülte el, színi tanodái ifjúságában évekig tartó meleg vonzalom kötötte Szabó Antónia operaszakos hallgatóhoz, de boldogsága a leány korai halálával megszűnt. Később megházasodott, Boér Emma színésznőt vettíe el, mint egy őszinte pillanatában mondta: nem szerelemből, hanem tévedésből. Kisfiúk meghalt, és egy-két évi boldogtalan házasság után elváltak. Súlyos nőtartásra ítélte a bíróság, amelynek terhét szinte haláláig viselte, nála jóval idősebb felesége egy évvel előzte meg a temetőben.

Gondtalan, szép élete volt a Nemzeti Színházban. 1908-ban nevezték ki örökös tagnak, ezzel élete végéig a nyugdíján fölül még fél fizetést is élvezett. Hatvanévesen kérte a nyugdíjazását, bár még erejének teljében volt. Legnagyszerűbb alakításával, a Lear királlyal — ha lehet, még szebben és elragadóbban mint valaha — búcsúzott törzsközönségétől. Még egyszer fölzengett nemes baritonja, s a nézősereg megrendülve hallgatta a tragikus apát, aki ölében tartotta a cselszövők által megölt legkedvesebb lányát.

Halála negyvenedik évfordulója most van. Szülőfaluja, Albertirsa művelődési központja ez alkalommal kegyelettel emlékezik rája, a színházi kiadványok pedig úgy méltatják Szacsvay Imrét, mint a klasszikus iskola utolsó nagy hírmondóját, aki drámai kifejező erő tekintetében az évszázad egyik legnagyobb színésze volt.

Ceglédi Hírlap, 1979. augusztus 26.

Jegyzet:

1. Színész Lexikon

2. Csathó Kálmán: Ilyeneknek láttam őket. Magvető kiadás 1960. 195—213. 1.

3. Shakespeare W.: Lear király. Fordította Vörösmarty Mihály. Diákkönyvtár, Európa kiadó, Budapest, 1978.

55