Hidvégi Lajos: Regélő falvak. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1983)
Alberti a krónikákban Két élete volt már Alberti falunak, első az Árpádok idejében, a mongol tatárok pusztításáig, második a XIII. század végétől, amikor Istvánfalva és Kisasszonypusztával újratelepítették. Ez időtől számos oklevélből ismerjük birtokosainak és jobbágyainak nevét. Sokáig vergődött a török korban, adózott a Felvidékre menekült nemeseinek és a török szpáhilcnak. A tizenötéves háború viszontagságait elviselni már nem tudta, és futott a közeli szultáni városokba, a hagyomány szerint Nagykőrösre. A török kivonulása után harmadik (“letét súlyos pörökkel kezdte, a Varacskayak és a Szeleczkyek viszálykodásával. „Nógrád megyéből, Slatna faluból több család elköltözött a Heves megyei Szentmáriára. Varacskay András Pánd és Alberti földesura kuruc katonáival portyázás közben megszállt Szentmárián, találkozott a salatnaiakkal, rábeszélte őket, hogy települjenek át az ő pusztájára, Albertire. 1711-ben Szent Mihály napján értek be Pándra Csányi György, Takács Mihály és Havran Pál vezetésével huszonnégy szekérrel, innen a közeli Albertibe. Három évvel későbben a falut III. Károly király Szeleczky Mártonnak adományozta. Varacskay tiltakozott, végül négyezerötszáz forintért lemondott Albertiről” — írja Kutas Emil helytörténész kiváló monográfiájában. Ki volt a pereskedő Varacskay András és Szelecky Márton? Az egyszer kuruc, másszor labanc Varacskay sohasem volt Alberti gazdája, anyjától, Irsay Máriától tudta, hogy hajdan, még 1482-ben eladott, néhány száz hold zálogbirtokuk volt Alber tin. A török kitakarodása után az élelmes Irsay famüia, látván, hogy a puszta birtokosai, az Alberthyek, Surányiak, Kenderessyek, Kőváryak, Zanthók, Sánthák, Teteiek, Kamuthyak, Császárok, Kemecseyek vagy kihaltak, vagy nem tartanak igényt Albertire, maguknak hirdették az egész határt. Senki se tiltakozott, már-már biztosan ültek a birtokban, amikor a gazdátlan Albertit 1714-ben a király Szeleczky Mártonnak adományozta. A szalmaszálba kapaszkodó Irsay sógorok, a Gellének, Bőthyek, Buzogányok és Varacskayak a hatezer holdból háromezret elajándékoztak Grassalkovich Antal kincstári ügyésznek, gondolván, ha a királyi udvarban befolyásos ügyész megtartja a fele birtokot, a másik fele talált pénz, biztosan a kezükben marad. Grassalkovich, az ország legkiválóbb jogásza megvizsgálta a falu birtokviszonyait, elállt az ajándéktól, mert annak nem volt semmi igaz alapja. Így aztán Szeleczky Mártont iktatták be tulajdonosnak. Szeleczky Márton katona volt, az utolsó török háborúk hőse. A Heves megyei Boconádról származott, ahol még ma is áll ódon családi kastélya. Boconádról tizennyolc jobbágycsaládot hozott magával, akiknek telket adott és kápolnát épített. Félegyházát, mert benne csupán az esztendő néhány napján, húsvétkor, pünkösdkor, karácsonykor és a névadó Szent Márton napján tartottak istentiszteletet, vasárnaponként Irsára jártak az egészegyház templomába. Irsán volt a plébánosuk, az keresztelte, eskette és temette őket. Az irsai matrikulák szerint, a Szeleckyeket az alberti kápolna altemplomába temették. Ma is ott nyugszanak. Bár a fölépítményt elbontották, a kripták sértetlenek, fölöttük vaskereszt áll. A birtokszerző Szeleczky Márton magas tisztségeket viselt megyénkben, 1717 és 1721 között alispán volt, 1722-ben a pozsonyi országgyűlésen követ, 1727-ben a megye táblabírája. Fiai és unokái közül László megyei aljegyző, Antal, ifjú Márton és Pál táblabíró. 22
