Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II. Adatok Alberti, Irsa, Dánszentmiklós és Miebuda településtörténetéhez (Albertirsa, 1990)

IV. Alberti

Szűz Mária templom innen ötszáz méterre állt, a mai templomnak oldalsó tám­­pillérei ezért megtévesztőek, de neme gótikus eredetűek. Ugyancsak archaizáltak a toronybejárat ülőfülkéi. A karzat három kosáríves pilléren nyugszik. XVIII, századi orgonáját rész­ben beépítették az új orgonába, részben elvitte az orgonakészítő mester, így el­tűnt egy öreg hangszer, amely muzeális értékű volt. Klasszicista oltára fából készült aranyozott istenszemmel és faragott vázák­kal. Érdekessége az oltárból kiemelkedő szószék. A lelkész innen prédikál, a templomban más szószék nincsen. A lelkészi hivatal páncélszekrényében őriznek egy kis ónkelyhet, amelyik az 1728-as leltárban már szerepel. XVIII, századi két ónkannája közül az egyik 28 cm magas, a másik 22,5 cm. Védett ezüst, domborműves, belül aranyozott kelyhüket Szentpétery József készítette 1848-ban, restaurálta Kiss Pál 1983-ban. Ez a kehely látható volt a budai vármúzeum Szentpétery gyűjteményes kiállí­táson. FÁSKOT (Alberti Ki9). Népi: § A Bicskei úton, a Belsőmajor közelében egy kis ligetben, a fák alatt van ez a hódfarkú cseréppel födött láncos kút, Hídvégi Lajos gyümölcsösében. GAZDAHÁZ (Alberti K19). Dánosi út 39. A századforduló tájékán épült, sértetlen az oszlopos tornáca, a nyeregtető és a zutcai homlokzata. Ritka szép példány, a hagyományos parasztházak nagy részét a községben már átalakították. GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG 1. Cserhát GRANÁRIUM (Alberti Ki9). A Hunyadi és a Bicskei út sarkán, dombon áll. A négyszintes magtár az 1800-as évek elején épült. Boltíves földszintje és emeleteinek faszerkezetes mennyezetei figyelmet érdemlő ácsmunka. Mint mezőgazdasági emlék megbe­csülendő. Veszélyben ugyan nincs, mert a Szabadság termelőszövetkezet ma is használja. Bél Mátyás írja, hogy a földesúr 1742-ig egy tárolóházat is épített. (Bél Má­tyás 82. 1.) Ha ez a ma is álló granárium, akkor megelőzte későbbi utódát, az igen kiválóan gazdálkodó alberti földesurat, Almásy Jánost. GYENESTANYA 1. Vitézitelkek GYÓGYFÜRDŐ (Alberti K19.) Hegyi út és a Kiserdő sarkán. 86

Next

/
Thumbnails
Contents