Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II. Adatok Alberti, Irsa, Dánszentmiklós és Miebuda településtörténetéhez (Albertirsa, 1990)
IV. Alberti
A hadiszolgálatból leszerelt Almásy János az év februárjában fogasra akasztotta a kardját és 1801. Szent Mihály hava 9-én megvette Alberti mezővárosát. Ezzel kezdetét vette Albertin a korszerű gazdálkodás. Almásy elsőnek szabályozta a község határát, másodiknak a mai vasútvonal alatti homokos legelőt szüntette meg, azon erdőt telepített, az Űjerdőt, és az erdőszegélytől keletre egészen az irsai határig szőlőskerteket telepíttetett. Az adattárban sorolom föl ennek a gyűjtőnéven nevezett Homoki dűlőnek parcelláit.59 Fölépítette a granáriumot, a ma is jól működő gabonatárolót, mely nélkül nem lehet el a nagyüzemi mezőgazdaság. Takácsházat és borpincét épített. Nevéhez fűződik az alberti iparos céhek megalakítása, 1817-ben a csizmadiáké, 1832-ben a szabóké, a szűcsökkel együtt, közösen a pilisiekkel.60 Ezeknek műhelyei már túlnőttek a helyi szolgáltatáson, vásároztak. A céhez merev szervezete a század utolsó harmadában ugyan megszűnt, az iparosok élete szabaddá vált. Galgóczi 1877-ben Albertin talált 11 csizmadiát, 7 szabót, 3 kovácsot, 2 bognárt, 3 ácsot és még 14 különböző mesterembert, összesen negyvenegyet és 15 vegyes aprókereskedőt és szatócsot.61 Irsát nem számította, így hát Vermes Gusztáv adatközlése a századforduló albertirsai valóságát mutatják. A mezőváros egy jelentős rétegének életéről hiteles hagyományok maradtak fenn Vermes Gusztáv (1870) adatközlőm visszaemlékezéseiben. A jelen század fordulóján még tudott Albertin és Irsán huszonkilenc csizmadiát, harmincnégy szabót, öt kőmívest, tizennégy ácsot, két kádárt, hat kovácsot, egy szövőmestert (a parasztasszonyok otthon fontak-szőttek, öt bognárt, egy szobafestőt (a nép maga meszelte a háza falát és a szobákat, kamrákat, a szobafestő csak a polgári házakhoz járt), négy szatlert (fényezőt), hat asztalost, hét szűcsöt, két órást, négy mézeskalácsost (Gyovai mester a ceglédi Unghváry bábmintáit vette meg. Unghváry fiai bele se fogtak a mesterségbe, európai hírű faiskoláikkal váltak a homok hőseivé), egy papucsost, három susztert, nyolc húsiparost, két péket, egy szíj jártót, négy kalapost, egy kötelest, egy lakatost, egy szűrszabót, egy kéményseprőt, két olaj nyomót, két kékfestőt, egy ecetfőzőt, két kertészt, három meg nem nevezett mestert, három bábát és egy kuruzslót, összesen százönvennégy mesterembert. Irsán a templomok előtt hosszan elnyúló piactéren voltak a műhelyek, kocsmák és üzletek, Albertin a Régi országút volt a mesterek utcája. Zsibongott a sok gyerek, Vermes Gusztáv (1870) banktisztviselő adatközlőm köztük nőtt fel. Szóbeli közlése szerint egy időben, a századfordulót megelőző években húsz sokgyerekes kézművescsalád élt az alberti mesterek utcáján, százhatvan leány és fiú rúgta a port, pusztította a kenyeret. Nyolc-tíz pöndölyös sírt-rítt a műhelyek tájékán egy-egy famíliában. Ki nem fogytak az utcából. A műhelyek vásárokra dolgoztak, a mesterek örökké úton voltak a Tisza-Duna közén. Megszokott helyük volt Lajosmizse, Örkény, Dabas, Alsónémedi, Sári, 67
