Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II. Adatok Alberti, Irsa, Dánszentmiklós és Miebuda településtörténetéhez (Albertirsa, 1990)
III. Településnyomok a pusztabokrok létrejöttéig
tői északra, másfél kilométerre - évekkel korábban szőlő alá forgatáskor sírokat bolygatott meg, az ott talált leleteket a ládafiában őrizte, a csontokat a szőleje egy bizonyos helyén eltemette. Római bronzfibulák és egy szépséges nagy kékes-fehér vésett kalccdonkő és egy ezüst lábcsat került elő. A csontokat kiástuk. A nyugtalan idők nem adtak alkalmat a további kutatásokhoz, ezért Gallussal egy ládába helyeztük a csontokat és ünnepélyesen eltemettük az alberti kis hősi ligetben, várva a jobb időket. Nyilvánosan, ezer ember jelenlétében, 1938. május utolsó vasárnapján Gallus a szónoki emelvényről beszélt a falu őslakóinak történetéről és a történeti, régészeti emlékek megbecsüléséről. A jazigok sírhalmába két szép kopjafát tűztünk, olyanokat, amilyeneket az albertiek szoktak halottaik fölé tűzni. A kopjafákat Osztós Pál ács faragta, a falu fej fafaragója. A Nemzeti Múzeum a háború után rendezte irattárát, megtalálták jelentéseimet és Gallus Sándor jegyzőkönyveit, ezek nyomán jött ki hozzám Nemeskéri János antropológus 1948-ban, kibontotta a kopjafás szarmata sírt és bevitte a Természettudományi Múzeum Embertani Tárába, kilenc töredékes koponyát és végtagokat (a tizedik ép koponyát még Gallus vitte föl Fettich Nándornak). A csontanyagot 1955-ben Bartucz Lajos egyetemi tanár vizsgálta meg, azokról készült feljegyzéseit vélem közölte és az egyik ép férfikoponyának a fényképét megküldte nekem. A koponya hajdani tulajdonosa a Brachykran (dinaroid) rasszt képviseli, azt a típust, amelyik gyakori volt a hazai jazigszarmaták között, sőt a mai magyarságnak is jelentős rasszeleme.24 A Grófi gyümölcsösön és a Profiföldeken kívül az irsai Heyder-udvarház gyümölcsösében is van egy jazig-szarmata temető. 1936-ban forgatták a talajt, a csontokat visszatemették, egy véletlenül kint maradt korongolt edénytöredéket és egy díszes agyag orsógombot adott át nekem Heyder Ágnes. A jazig-szarmaták harcos nomád népe a dél-oroszországi pusztákról az időszámításunk utáni első évtizedben vándorolt nyugatnak, és elérve a Déli-Kárpátokat, tört az Al-Duna mentén fölfelé a Nagyalföldre. Törzseik megszállták a mai Cegléd vidékét is. A csemői, pusztavacsi, szentmártoni, nagykőrösi, az albertirsai, az abonyi, ceglédi és szelei lelőhelyek igazolják ittlétüket. Nyugati határuk a Duna volt, melyen túl a hatalmas római birodalom terült el. A dunántúli városok polgárai úgy éltek ott, mint Itáliában, a csodás azúrkék egű tenger partjain, s a tusculumi halmokon, új hazájukban a pannon szelíd dombok, erdők és a Pelso (Balaton) tó vízpartjain, a vulkánhegyek oldalain, hol jó bort adó szőlőket míveltek, kereskedtek, ipart űztek és örömmel éltek, nagy lakomáik fűszeres ételeivel, a borokkal és a szerelemmel. Az örömökért indították világhódító útjukra a légiókat, és a rabszolgák sokasága azért szorgoskodott, hogy széppé tegye gyönyöreiket. 19
