Hidvégi Lajos: Ceglédi históriák. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1981)

Nevüket őrzi az emlékezet

bára biccentett. Soha nem mulasztotta el elmondani sebesülése történetét, melyet negyvennyolcban, honvéd korában, a cárándi ütközetben szerzett. Támaszkodott a kapubálványnak, előtte állt a hajlott hátú vén forradal­már, akit a hetvenhét év és a börtönök zsugorítottak görbére. Ennek a tanítónak mondta el Ceglédre hozott, Pesten melengetett terveit egy pa­raszti takarékszövetkezetről, a felnőttek írni—olvasni tanításáról, melyet fűszerezne közismereti beszélgetési órákkal, közhasznú és politikai isme­reteket óhajtott nyújtani és időnkén egy—egy kis előadásra késztetni hall­gatóit. A Népkörrel szándékozott kiadatni egy hírlapot, melynek címe ké­szen állt: A munkások vasárnapi egyesületének heti közlönye. Természe­tesen a lapot saját nyomda készítette volna. „Nyomdánk mellé boltot nyi­tottunk volna, hogy abban minden szellemi t ermékünk, mi tulajdon sajtónk alól kikerült, megszerezhető legyen. Én már csak vénségemnél fogva is úgy képzeltem magam, mint a leendett egyesületnek családfeje és pedig nemcsak közönséges családfő, aki a többi családtagok között él, mozog, hanem olyannak tekinteném magam, mint aki egész lelkét a csa­ládba, az egyesületbe leheli.” A népkör tiszteletbeli tagjává választották, de terveit csak négyszem­közt mondhatta el, alkalmat, hogy tömeg előtt beszéljen, nem kapott. A nagygazdák maguk szőtte terveiket vitatgatták, amelyek távol állottak Táncsicstól. így szakadt el a nagy reményeket fűzött gazdatársadalomtól, így maradt magára könyveivel és magányában írogatta a pesti Lámpás hetilapnak Ceglédi Leveleit, a ceglédieknek. Cikkeinek visszhangja nem támadt, bár a lap hetven példánya forgott közkézen a városban. Tanyai élete 1876. május elsejétől november elsejéig tartott. Elúnta a gazda aprójószágait terelgetni, a kamrakulcsot kiadni a béreseknek. Be­költözött Szijj Károly Szív utcai üres házába. A telet, a télutót és a ta­vaszt még kihúzták itt, aztán eladva nélkülözhető bútoraikat, elhurcolkod­­tak innen. A talajra nem talált, csalatkozott Táncsics búcsúzott Ceglédtől, vagyis csupán két embertől: Dobos János agg református lelkésztől, a tu­­rini küldöttség szónokától és Mokos Károly fiatal tanítótól a polgári is­kolában. Ez egyetlen látogatás emlékét őrzi az iskola Táncsics Mihály neve. A felszabadulás óta büszkén is, meg szerényen is, mert a látogatást nem jelzi emléktábla, mely szerint a vén mester, népünk agg tanítója, a ma is álló épületben búcsúzott el Ceglédtől 1877-ben. (Ceglédi Hírlap, 1974. április 23.) Jegyzet, Táncsics Mihály az 1876—77-ik évben Cegléden lakott. Egy időben a beteg Szijj Ká­roly újvárosi tanítót helyettesítette- Szijj Károly unokája értékes adalékokat szol­gáltatott (Bozsánszki Andrásné, Cegléden született, 1899-ben. Madár u. 7.). Ceglédi életéről az idős forradalmár maga is ír. (Táncsics Mihály: Életpályám. Ré­vai k. 1949. Bp.) 50

Next

/
Thumbnails
Contents