Hidvégi Lajos: Ceglédi históriák. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1981)
A történelem lapjain
A bokázó után jobbra átfordultak, aprózva tánclépéssel haladtak, egymás hátát látták. De sok öreggel beszéltem, akit verbuváltak, még negyvennyolcban! Az öreg Győré — fiának József volt a neve —, marhakupec volt. Mindig emlegette, hogy őt így verbuválták negyvennyolcban, öreg korára is eljárta a verbunkot a lakodalmakban. Én cimbalmoztam neki. Volt úgy, hogy közéjük álltak a fiatalok. Legelsőbb mikor megismertem, hatvanéves volt. De élt nyolcvanig. József fia lakodalmán én muzsikáltam. Meghívta öreg cimboráit, akikkel együtt volt honvéd, együtt járták a verbunkot. A Kis Szolnoki utcában lakott.” (Boros János 1869.) Gondolom, adatközlőim elbeszélése nyomán a verbunkról alkotott képünk plasztikusabbá válik. (Ceglédi Hírlap, 1976. február 11.) Jegyzet Az újoncszerzésnek leglátványosabb módja a verbunk volt. A tánc, a muzsika és a lelkes idők még ma is foglakoztatják a mesélőkedvű öregeket, akik apjuk, nagyapjuk élményeit húsz évvel ezelőtt elmondták a szerzőnek. 28
