G. Sin Edit: Falu Tamás (1881 - 1977) - Pest megyei Téka 1. (Szentendre, 1981)
Falu Tamás költészete
De mind erősebb lett a tercelő. S a lámpák elé garral jött elő. Az öröm elment, nem volt néki hely, S a bánatom már szólót énekel.” (Hangverseny) Voinovich Géza így jellemzi Falu Tamás verseinek műfaját az Új Idők ben: „Külsőleg daloknak látszanak, de a két-három kis strófában mindig van valami gondolati csattanó is. Egy időben a német olvasók kedvelték az ilyen kis verseket: Sinngedichtnek nevezték. .. Falu Tamás költeményei nem ilyen szárazak, hidegek, útféli elmésségűek.” Majd így folytatja a méltatást: „Legtöbb vers egy-egy halk sóhajtás valami után, ami eltűnt — vagy nem is volt. Vágyak költője, de az elröppent vagy halvaszületett vágyaké, a későn heteiteké. . . Azt mondhatni róluk, amit Brandes mondott Strauss keringőire: nem nagy műalkotások, de igazi művészet van bennük.. .” A baloldali Népszavában kíméletlenebb bírálatot olvashatunk a Kikötőről Erdődy János tollából: A kötet „.. . őszinte vallomást ad a koráról elfelejtkezett, mesterséges magányba búvó költő lírájának terméséről. Finom, komoly műgonddal ötvözött versek vannak ebben a kötetben, de annyi közük sincs megjelenésük időpontjához, mintha a múlt század végén látott volna a kis kötet napvilágot. Semmitmondó lírai hangulatok, viharos világunktól eltávolodott könnyű kis strófák, egy magában és csak magának élő ember faragcsálásai ezek a versek, talán szépek is, de reménytelenül semmitmondók, visszhang nélkül csendülnek meg ezekben az időkben, amikor igazán nincs időnk ilyen versek írására, de olvasására sem nagyon.” A legmelegebb hangú méltatást a Budapesti Szemle közli, amely éppen azt tartja a kötet fő erényének, amiért a Népszava elmarasztalta a költőt: „A Kikötő a költő pályáján még mindig haladást jelent, bár átlengi valami fájó búcsúzkodás hangulata. Nincs ma líránkban senki, aki egy szerény helyzetnek, hangulatnak, képnek, ötletnek oly kedves és mégis mélységekre utaló keretet tudna adni, mint Falu Tamás. A líra legőszintébb témái, a szerelem és hazafias érzés, ritkán ihletik, de akkor annál nagyobb erővel... Ez a finomságokba, apróságokba merülő költő nem amolyan, az élet valóságairól megfeledkezett álmodozó, hanem erős szociális érzékű lélek... dalai korunk nagy zajló történelmében szinte korszerűtlennek tetszők. Egzengéskor-pacsirtadal. Talán éppen ezért szeretik olyat) sokan.” Témáiban, hangulataiban, művészi értékeiben a Kikötő egyenes folytatása a Térzene, amely az 1940-től 1948-ig írt versek legjobbjait foglalja kötetbe. A kötet uralkodó hangulatát ismét a kor szelleme, a világháború keltette döbbenet határozza meg, bár legmegdöbbentőbb hangú háborúellenes költeményeit nem vette be a Térzenébe, nyilván, mert azok fortissimója hangulatilag megtörte volna a kötet egészének halk tónusát. Mégis, ezek a kötetből kimaradt versek jelzik legjobban e nyolc év lényegét. 53
