Varsányi Lászlóné (szerk.): Fejezetek a Pest megyei állami zeneoktatás 35 éves történetéből (Budapest, 1986)
Zeneiskoláink története alakulási, illetve önállósulási sorrendben
A zeneiskolai rendezvényekről és közreműködésekről (Statisztikai mutatók) 1966/67 tanévben 1971/72 tanévben 1975/76 tanévben 1979/80 tanévben 29 39 86 113 Az évfordulók megünneplésének tematikája: tagozati megemlékezések, hangszeres versenyek, kiállítás, központi ünnepség és díszhangverseny. Jelentősebb évfordulókról: Bartók 1971-ben és 1981-ben; Kodály 1972-ben, 1976-ban és 1982-ben; Beethoven 1977-ben; Schubert 1978-ban; Bach—Händel—Scarlatti 1985-ben és Liszt—Chopin 1986-ban. Tanári hangversenyek évi 3-4 alkalommal, változatos és zeneileg színes programmal. Helyei Érd, Pilisvörösvár, Solymár, Budakeszi és Százhalombatta. A rendezvények szervezése, a rendezvényeken való közreműködés a zeneiskola szakmai profilját erősíti, létét és fontosságát sugallja. Záróként: a zeneiskola a terület földrajzi nagysága, a nehéz tanítási körülményei és a szerény tárgyi felszerelése ellenére is az értékes, tartalmas életre kívánja nevelni az ifjúságot a zene által, kiegészítve: „Becsület és tisztelet azoknak a misszionáriusoknak, akik kis szigetet teremtenek a személyiségük és a zene varázsával; becsület a prófétáknak és a megszállottaknak, ... akik Kodály szellemi örökségét hivatottak folytatni és valóra váltani”. (Losonczi Ágnes)