Varsányi Lászlóné (szerk.): Fejezetek a Pest megyei állami zeneoktatás 35 éves történetéből (Budapest, 1986)
Zeneiskoláink története alakulási, illetve önállósulási sorrendben
A Ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskola 35 éves jubileumára Gyakori panasz, hogy a magyar irodalmat nyelvi korlátok kötik. Ellenpéldaként a zenét említik, amelyet a nyelv gátjai nem akadályoznak. Érvet és ellenérvet tucatjával lehet felsorakoztatni, de tény, hogy a magyar zenekultúra — főleg a felszabadulás után — átlépte a nyelvi és művelődésbeli korlátokat, határokat. Nemcsak Kodály és Bartók zeneszerzői, zenepedagógiai tevékenysége vívta ki az elismerést és tiszteletet határainkon túl is, hanem előadóművészeink, együtteseink is híressé váltak. Kodály Zoltán jelszava: „Legyen a zene mindenkié!” — forradalmian hatott a felszabadulás utáni időben. Hiszen a zenetanulást hozta elérhető közelségbe azokhoz, akik eddig kimaradtak belőle. Csak a fővárosban és a nagyobb városokban volt rendszeres zeneoktatás, elsősorban ott, ahol a zenei hagyományok is erősek voltak. Cegléd ebben is szűkölködik, hiszen legfeljebb a „Kossuth Lajos azt üzente...” kezdetű dalt mondhatja magáénak, mint zenei hagyományt. A zenéhez való közelebb jutásának voltak ugyan ösztönös megnyilvánulásai, jószándékú kezdeményezései, — melyek az akkori idők igényeit igyekeztek kielégíteni, — de nem voltak hosszú életűek. Ilyen előzmények után vált nyilvánvalóvá, hogy milyen nagy jelentősége volt 1949-ben az első ceglédi zenei tanfolyamnak, melyet Bácskai József tanár vezetett a kultúrotthon keretein belül. A zenetanulás iránti érdeklődés olyan nagy volt, hogy a folyton bővülő létszámú tanfolyam kétszer is költözött, először a Mészáros Lőrinc, majd a Táncsics Mihály Általános Iskolába. Végül a Petőfi Sándor utca sarkán, egy régi, földszintes épületben kapott otthont. 7
