Varsányi Lászlóné (szerk.): Fejezetek a Pest megyei állami zeneoktatás 35 éves történetéből (Budapest, 1986)
Zeneiskoláink története alakulási, illetve önállósulási sorrendben
December 4—5—6-án Szolnokon a Friss Antal országos gordonkaversenyen kiváló eredményt ért el Puszta Erzsébet növendékünk. 1976/77. Ebben az évben sok nehézség és akadály közepette indult meg az oktató-nevelő munka. A felújítási munkálatok elhúzódása miatt mostoha körülmények között kellett nevelőinknek helytállni. A megszépült iskolánkban megalakult az Ifjúsági Zenei Klub, amely előadónak és hanglemezhallgatónak tette élménnyé az összejöveteleket. 25 fővel beneveztünk a „ma zenéje” zongoraversenyre, melynek döntőjébe 10 növendékünk került. Részt vettünk a zenekari fesztiválon fúvós, úttörő vegyes, és úttörő vonós zenekarral Gödöllőn és Abonyban. A kezdeti nehézségek ellenére iskolánk közel 500 növendéke és a tanári kar eredményes évet tudhat maga mögött. 1977/78. Befejeződött iskolánk felújítása, korszerűsítése és megtörtént június 9-én a műszaki átadás is. Bevezetésre került a hangszeres előképző osztály. Az évzáró ünnepélyt iskolai szintű hangversennyel kötöttük össze. Az 500 beiratkozott növendék közül a legjobbak adtak számot felkészültségükről. Budapesten februárban részt vettünk a kulturális napokon. Cegléden a kamarazenei fesztivál megyei válogatóján szerepeltünk 8 tanulóval és egyik csoportunk bejutott az országos találkozó székesfehérvári döntőjébe. Iskolánk ez évben két tanulócsoportra kapott fejlesztést 1978. augusztus 1-től, valamint 60 ezer forintot vonós hangszerek vásárlására a Kulturális Minisztériumtól. Ez a tanév igen emlékezetes iskolánk történetében. Ekkor ünnepeltük 25 éves jubileumunkat. E kiemelt rendezvénysorozatra igen pontos szervező munkát végzett iskolánk vezetősége és tanári kara. Október 18—19-én volt növendékeink Puszta Erzsébet, Emődi Zsuzsa és Kulin Katalin szakközépiskolai növendékek adtak hangversenyt. Molnár Elek kerámikusművész plakettet készített a jubileumra, melyet résztvevőknek emlékül adtunk át. A rendezvénysorozat ünnepi eseménye volt Bárdos Lajos Kossuth-díjas kiváló művész, zeneszerző, karnagy, zenetudós előadása a Pest megyei zenetanárok részére. Délután Varsányi László zongoraművész Liszt-hangversenyének tapsolhattunk. Hangversenyen köszöntöttük iskolánk két volt növendékét Beleznay Tibor kürtművészt és Szűcs Zoltán trombitaművészt. Az eseménysorozat végén tanári hangversenyre került sor, melyen a jelenle43