Endre László et al. (szerk.): Ezer év Pest vármegye földjén. Történeti képeskönyv Pest vármegye népe számára (Budapest, 1943)
SO Kalocsa: Var A 100.000 főből álló tömeg nagyrésze kisnemes és jobbágy volt. Ellátásukról, zsoldjukról nem gondoskodtak. így felütötte fejét soraikban az elégedetlenség. Emiatt nem is akadi olyan, aki vállalja a vezérséget. Bakócz a székely nemes Dózsa Györgyöt nevezte ki vezérül, aki azonban nem tudott rendel teremteni. Bakócz látta a sereg fegyelmezetlenségét, megparancsolta annak feloszlatását. Dózsa azonban nem tett eleget a parancsnak. Hadaival a rákosi táborból az ország meghódítására indult. Felszólitotta az ország parasztságát, hogy gyülekezzék Cegléden és sorakozzék zászlói alá. Dózsa hadai végigpusztították, felégették a Nagy-Alföldet, Temes vidékét és Erdély egy részét. Végül Szapolyai János erdélyi vajda verte le Dózsát Az országgyűlés válaszként a szabadköltözködés jogától fosztotta meg a jobbágyságot. Az a szakadék, amely eddig is el különítette a nemességet és a jobbágyságot, a véres harcok árnyékában egyre mélyült és egyik okozójává vált a nemsokára bekövetkezett mohácsi vésznek. Ebben a szomorú korszakban foglalja össze Werbőczi István a magyar törvényeket egységes műbe, az ú. n. „Tripartitum“-ba, magyarul: ,,Hármaskönyv“-be (48) 61