Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
III. A Nagytemplom
A CEGLÉDI REFORMÁTUS TEMPLOMOK TÖRTÉNETE Végre tisztelendő úr megkéretik, hogy az egyháztanács eme határozatát szószékből kihirdetvén hajtsa végre.” * * * Igen nagy jelentőségű dolog volt ez. A fennmaradt iratok között nem fordul elő egyetlen ehhez hasonló intézkedésről sem írott emlék. A határozat hozatal 1857. évi április 26-án történt, s rövid idő múlva a főhangoskodó és a népet az egyház ellen lázító egyháztanácsosoknak, névszerint Cseh Ferencnek a fia meghalt. S a városban közismert és jómódú egyháztanácsos hiába kérte az egyházi szolgálatot.. „Harang nem szólt, kántor nem énekelt, pap nem imádkozott a gyermek koporsójánál...” Ez aztán használt. A nép drasztikus rendszabálytól megrettentve, fizette az arányosan kivetett adót, s az építkezés, ha lassan is, de mégis folyt tovább. 1858 májusában vállalatba adják a templom és a toronytetők festési munkálatait. Három német mester vállalta ezt a munkát, és a palaszínű olajfestéket az egyház maga szerezte be. Ugyanez évben Feszi kőfaragó arról értesíti a tanácsot, hogy a templom bejárataihoz szükséges 52 darab kőlépcsőt munkába veszi, és azt a következő tavaszra szállítani is tudja. 1858. július 14-én az iskola alapkövét is letették, de az építkezés már egy hónap múlva megakadt a pénzügyi hiányok miatt. A sok gond és a nyomasztó anyagi ügyek, a drasztikus rendszabályok a tanács tagjaira is deprimáló hatással voltak. Ez megmutatkozott abban a körülményben is, hogy a presbiter urak meg nem jelenése miatt „az egyház ügyei kellőleg nem tárgyaltathattak”. Szigorú határozatot hoztak hát azok ellen, akik ezen vallásos megtiszteltetésben részt venni nem kívánnak”, a mulasztókat - amennyiben távolmaradásukat elfogadható módon ki nem mentik - tisztségükről lemondottaknak tekintették. De ennek sem lett serkentő hatása, pár hónap múlva a határozatot meg kellett újítani, de ennek sem lett fogantja. Három egyháztanácsos esett ki elsőnek a tanácsból, s helyüket rövidesen pótolták választás útján. 1859-ben az északi karzatot használatba vették. S ekkor Nyújtó Pál tanító, aki akkor a kántori teendőket is ellátta, azzal az ajánlattal állott elő, hogy a templom jó és hasznos dolog lenne egy orgonát is beállítani, mert akkor az éneklés sokkal jobban menne. A következő évben 1680 forintért az orgonát megvette az egyház, s azt felállították a jelenlegi orgonás karzaton. 1861. november 24-i gyűlésben az egyháztanács a közmunkák felelevenítését határozta el, de „kívül a malmok alatt a néppel megtagadtatja” - írja Dobos János. Ebben az évben a presbitérium tagjai közül többen lemondanak részint sértődöttség, részben elvi meggyőződésük miatt. Dobos János igen szigorú egyéniség volt, aki eréllyel és bölcsességgel, vas szigorral és makacs következetességgel vitte célja felé terveit. Számtalan összeütközése akadt így a számadó gondnokokkal, akik bizony sok esetben nagyon hűtlenül bántak a kezükre bízott javakkal és pénzzel. Dobos János feljegyzései tele vannak fájdalmas rezignációval, sok- 81 -
