Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
III. A Nagytemplom
A CEGLÉDI REFORMÁTUS TEMPLOMOK TÖRTÉNETE sére nem elegendő, mert a követelést az egyháztagok nem igen teljesítik, a sószállítást pedig egyenesen megtagadták. Hiábavalóságnak bizonyult e tárgyban úgyszólván minden határozat. Más megoldás ilyen esetben nem adódott, mint az, hogy ha fizetni kellett, kölcsönt vettek fel. A sószállítás 1844. évre is engedélyeztetett 10.000 mázsa keretben. A tanács úgy határozott, hogy ez a mennyiség a lakosok között a „szokásos módon birtokaikhoz aránylag felosztatván” illetőségét mindenki elszállítani köteleztetik, de a só szállítása körül is sok baj volt. Visszaélések történtek, a sócsempészés ellen kemény rendszabályokat kellett már előzőleg is hozni, a lakosok nem nagyon szívesen vettek részt a hosszú időt rabló fuvarozásában, azért egy határozat értelmében a sófuvart pénzben is meg lehetett váltani. A régi jegyzőkönyvek egész sereg olyan esetet említenek fel, amikor az egyháztanácsnak is foglalkozni kellett a bűncselekményeket elkövetőkkel, s azok sok esetben kemény büntetésben is részesültek. Baj volt a nagy darab köveknek Pestről való szállításával is. A Monor környéki nagy homokban elakadtak a fuvarosok, és sok esetben kocsival együtt ott hagyták a nagy köveket. Más esetben viszont legördítették a szekerekről a köveket, s azt ott hagyták, és üres szekérrel tértek vissza a városba. * * * 1844. szeptember 10-én jutott csak az eklézsia abba az anyagi helyzetbe, hogy a lakatos és az asztalos munkák vállalatba adásáról gondoskodhatott. Két pesti mester - Alter és Sozer - vállalták a munkálatok elvégzését. A pályázati tervtől eltérően úgy állapodtak meg a mesterekkel, hogy a karok feletti, félkör alakú ablakok nem fából, hanem fémből készülnek sugárküllős beosztással. Az ajtók, ablakok Pesten készültek, s így azokat kocsikon és szekereken kellett Ceglédre szállítani, de erre csak jóval később került sor. Az anyagi gondok csak időlegesen oszlottak el, mert 1844. december 1-jén az egyház pénztárában még a folyó kiadások fedezésére sem volt pénz. Dobos István gondnok a tized perceptorokat a tanács elé idézte, hogy a gyűlés által legyenek kötelezve a pontosabb adóbehajtásra. „Szoros kötelességükbe tétetik az illető tized perceptoroknak, hogy az angariát a lakosoktól időnként sürgetve, s házról házra járva igyekezzenek beszedni.” Az egyházi év ebben az időben május hó 1-jével kezdődött, és a következő év áprilisának végéig tartott. Ekkor váltották egymást a fő- és algondnokok, s a számadások is így készültek. * * * A lakosság körében a templomépítés anyagi ügyei sok szóbeszédre is adtak alkalmat. Már 1839-ben elrendelte a tanács „a közvélemény nyomására” az előző számadások felülvizsgálatát. A presbitérium úgy határozott, hogy a számadások vizsgálatának eredményét közölni fogják a város egész lakosságával. Át kellett vizsgálni összes régibb-újabb keletű számadásokat, nyugtákat, az összes hivatalos könyveket, „amelyek egyedül nyújthatnak világosságot a templomépítés ho- 67 -
