Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)

III. A Nagytemplom

Dr. Szomorú István

úgy is, mint ragyogó világosságot, mint a Te szentséges templomodat, amelyből béke, üdvösség és szeretet árad ki e világra.”

Dr. Ravasz László a Máté evangéliumának 12. része 1-8. versei alapján prédikált:

„Testvéreim, a magyar gazdaembernek egyik legnagyobb alkotása a Duna-Tisza közének egyik legnagyobb műve ez a templom. Itt áll felékesítve, mint egy menyasszony, ez a templom a maga nagyságában sokféle kísértést jelent a ceglédi nemes eklézsia számára. Jelenti azt a kísértést, hogy érdemet tulajdonítotok ezért magatoknak, pedig nem ti építettétek ezt. Az Isten Lelke dolgozott itt. Vele jár az a kísértés, hogy református emberek egyszer csak arra kezdenek gondolni, hogy csak itt lehet imádkozni, csak itt zenghet az Ige, odahaza nem lehet bibliát olvasni, és magánházakban nem kell a zsoltárnak zengeni gyermekek és öregek ajkán reggel és este. Csak a ceglédi templomhajlék legyen gyönyörű, s a mi módos házainkat nem kell az Isten templomjává tenni.

De jár vele nagy kockázat is. Itt van ez a gyönyörű templom. Jaj bár ne volna, ha majd üresen áll! Jár az a kísértés, amely minden templommal, minden református Istenhajlékkal jár: az emberek azt hiszik, hogy egy vasárnapi óra elegendő' az isten szolgálatára. Itt adunk egy órát az Istennek, a többit megtartjuk magunknak és a világ fejedelmének. Jár az a kísértés testvéreim, amely minden református gyülekezetben felbukkan: azt hisszük, hogy a mi keresztény vallásunk csak templomi istentisztelet, csak liturgia. Azt mondhatja más vallás, a görögkeleti, a pogány, de nem mondhatja a református vallás, mert a templomi liturgia csak összefoglalása annak, ami a templomon kívül kell, hogy megtörténjék. Ez a templom csak a gyülekezet szívkamrája. Akkor van tele, ha mindenki friss, titkos buzgalommal énekel, ha az emberek tudnak mindent megköszönni, hálát adni az Istennek lelkesen. Hivatását csak akkor tölti be, ha innen minden vasárnap fogadalmakkal küldi szét az idegyűlt sereget, és hatása meglátszik rajtatok és rajtunk, odahaza a vasárnapi ebédnél, a vasárnapi idó'töltésnél, hétfó'tól szombat estig, hogy mi itt jártunk, Isten elé állottunk rapportra, s az Ő megbízatásában jártunk el. Mennyi szeretetek mennyi gondolatot, mennyi evangélizációt jelent ez, hány meg hány gyülekezeti hajlékot, hogy megtörténjék az első csoda, amelyért könyörögtünk az első könyörgésben, hogy amint megépült ez a csodálatosan szép templom, úgy épüljön meg a Krisztus dicsó'séges teste.

Ha nem lenne templom, hanem egy sárkunyhóban énekelnénk, de a gyülekezet igazán a Krisztus teste volna, az angyalok is örömmel néznének ide. Ha a ragyogó templom mellett a Krisztus teste nem épül, eltakaiják arcukat a mennyei angyalok is.” Majd utána imát mondott.

„Sok könyörgésünk száll Hozzád, hogy ezt a hajlékot fogadd el, tedd a Te dicsőséged eszközévé. Legyen ez a templom egy nagy égó' csipkebokor, amelyből a Te háromszor szent neved zeng, hogy aki idetart és ideér, Teveled találkozhassék és a Te áldásaiddal távozzék el.- 108 -