Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
I. A földművelés kezdetei
Csang-kien szerencsésen visszatért Csanganba hercegi címet kapott, később azonban nézeteltérésbe került az uralkodóval és elveszítette kiváltságait. A kínaiak viszonylag hamar kapcsolatba kerültek a római birodalommal. Ez mindkét félnek megfelelt, mert mindkét hatalom a másik irányában igyekezett kereskedelmi kapcsolatait bővíteni (22. ábra). A közvetítő kereskedelem mégis az arabok kezében maradt, mert a római hadsereg nem jutott el Közép-Ázsiába és Indiába, a keleti árukra viszont volt kereslet. A kereskedelemben — az arabokon kívül — a görög, zsidó, szír és palmyrai üzletemberek is fontos szerepet játszottak. Amikorra a karavánúton Kelet és Nyugat között állandó kapcsolat alakult ki, a római hatalom már Közép-Ázsiában is szerzett bizonyos kereskedelmi, politikai pozíciókat. Az első századok folyamán erős vetélkedés alakult ki Bizánc Is a Szasszanida királyság között, ami átmenetileg a zavartalannak hitt nagy karavánút működését is hátráltatta. Kína és Róma kapcsolata azonban provizórikusnak bizonyult. A selyem ugyan folyamatosan ment Nyugatra, de az igazi nyertesek ebben az üzletben a szogdiánai kereskedők lettek. Kialakult a rendszeres és jól működő kereskedelem Kínával. A valamikor Kínában honos gyümölcsfajok (kajszi, őszibarack, kínai datolya stb.) vagy éppen új fajok (cseresznye, meggy, hagymás dísznövények) érkeztek Kínába, és honosodtak meg. így a kínaiak az V—VI. században ismerték meg (az örmények révén?) a szőlőtermesztést és a bort. Dionüszosz Kínában is győzött... A karavánok azonban nemcsak pazar árucikkeket szállítottak, hanem — főleg a zsidó kalmárok, a szír kereskedők — igen sok rabszolgát, férfit és nőt, fehéret és feketét, gyermeket és eunuchot. Boulnois (1972) könyvében részletesen olvashatunk a Selyemút történelmi szerepéről és fejlődéséről. A keresztes háborúk és a keleti utazások „Európa és Ázsia legkorábbi intenzív kapcsolatai — amelyeket az antik világ utáni időkből ismerünk — elsősorban nem abból a vágyból fakadtak, hogy földrajzi ismereteiket növeljék. Inkább vallási indítékai voltak, és ez a későbbiekben személyes hatalmi törekvésekkel és birtoklási vággyal keveredett. A keresztes háborúk idején kezdtek először a nyugati világban a tengerentúlról beszélni. A latin és a francia nyelvű források arról írnak, hogy a lovagok »in ultramarines partibus« vagy »outremer« kézzel fogható jelét adták keresztény hitüknek, ahol a Földközi-tenger antik értelemben tulajdonképpen »a tenger«-nek számított. A szentföldi frank uralom túl rövid ideig (1098—1291) tartott ahhoz, hogy kialakulhatott volna az európai-keleti kapcsolatok maradandó hagyománya. Ez a rövid idő azonban elég volt arra, hogy keresztes lovagok fogalmat alkothassanak maguknak mindenféle kulturális kapcsolat és minden gyarmati uralom problematikájáról” (Bitterli, 1982). 1096 és 1270 között az iszlám kihívására válaszolt a keresztény, pontosabban a katolikus világ, hisz az ortodox egyházakkal még ekkor is ellenséges volt a viszony. A levantei frank királyságok sora megváltoztatta a Földközi-tenger keleti medencéjének arculatát. Először a XI— XIII. században alakult ki tartós kapcsolat a keresztény és mohamedán világ között. Ez az új hatalmi konstelláció azt is eredményezte, hogy a 58
