Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
példányáért. A természetfestők egyik legkedvesebb, ezért legtöbbet festett virága. Termesztési kedvét későn hozták be Európába, ebben főleg a Holland Kelet-Indiai Társaság szerzett érdemeket. Igazi sláger a bazsarózsa csak a XVIII, században lett. Vadnövényként már ismerték a bazsarózsát az ókori Európában. Paeón az istenek orvosa volt, aki Plútót bazsarózsagyökérrel gyógyította meg. Gyökere görcsoldó, szedni csak éjjel szabad, mert a fekete harkály tekintete különben hatástalanná teszi és az ásó ember szeme is megsérülhet. Gyerekek nyakára, csuklójára kötötték, hogy a foghúzás könnyebb legyen. Theophrasztosz növénytani munkájában határozottan cáfolta a gyökérásás babonáját. Kínai legenda meséli, hogy Csien-szien, az öreg kertész keservesen siratta bazsarózsájának gyorsan hulló szirmait. A tündérek erre segítségére siettek és visszahelyezték a szirmokat az elárvult virágkehelybe. A lovagkorban különösen kedvelt virág volt. A dalnokok, a trubadúrok dalokat írtak róla. A kereszténység új nevet adott neki: pünkösdi rózsa, mivel általában pünkösdkor virágzik. A bazsa szó török eredetű, ugyanis a hazai növénynevek, növényfajok fajtákkal is gazdagodtak és a török hódoltság ugyancsak elősegítette meghonosodását. Régi szó, mert egyik corvinánk már bazar néven emlegeti. A ciprusfű (Santolina) még ma sem veszítette el a jelentőségét, valamikor szívesen ültették falusi temetőkbe. Pécsi Lukács (1591) koszorúnövényeket ismertető könyvecskéjében is olvashatunk róla. Halotti szimbólum, de Pécsinél a jámbor imádságosságot jelképezi. Eredetileg fontos kolostorkerti virág, az ágyások szegélydísze volt; történelmi kegyeleti helyeken jobban is lehetne a Santolinát alkalmazni. A levendula inkább gyógynövényként ismert, de (mint a középkorban) dísznövénynek is alkalmas. E helyen nem foglalkozunk részletesen a levendulával, mert a kolostorkertek növényei sorában Rapaics (1935) alapos ismertetést írt róla. Az örök szerelem, az igazi barátság és az öröklét jelképe a borostyán. A sírok növénye is. Dionüszosz borostyánnal és szőlővel ajándékozta meg az embereket. Ezért ünnepén a leányok és az asszonyok őzbőrbe bújtak, fejükre borostyánkoszorút helyeztek, kezükben nádat és fenyőgallyat vittek. A borivók azért viselnek borostyánt, hogy le ne részegüljenek. Görög és római szerzők gyakran emlegetik. Az Érdy-kódex szerint a borostyán „wytezkoedeesnek dyadalmi és coronaya”. Számos hiedelem, legenda is fűződik a borostyánhoz. Tompa Mihály is virágregét írt róla. Ereike görögül törőt jelent, az erika megtöri a követ az emberben. A Hüméttosz hegy oldalán az isteneknek gyűjtenek a méhek az erika és a kakukkfű virágából, ez a legfinomabb. Ha nagy virágtömeget hoz az erika, kemény télre lehet számítani. A csarabot (Calluna) edények tisztítására használták, fájából pipát faragtak. Neve kallunein, vagyis a tisztítani szóból ered. A télizöld meténg az öröklétet szimbolizálja. Európában honos, noha csak a XVI. századi füvészkönyvek említik először. Rousseau kedvenc virága. Egy német monda szerint ha a Vinca koszorút Jégtörő Mátyás éjjelén bedobják az olvadó jegű folyóba, s ha azt a parton táncoló leány megszerzi, menyasszonyi koszorúvá változik. Aki pedig két Mária-nap között (VIII. 15. — IX. 12.) télizöld meténget gyűjt, s az ajtóra tűzi és (vagy) magával hordja, azt elkerüli a gonoszság, a rontás és a varázslat. (Egyébként ebben az időben szedik a legtöbb gyógynövényt a füvesemberek.) A júdáspénzt másképp holdviolának nevezik. A júdásfa az áruló apostolra emlékeztet. Zsidó hagyomány szerint Júdás Cercis fán végezte be életét. Ez a fa eredetileg (talán) fehér virágú volt, de az áruló miatti szégyenében elpirult (vö. Máté evangéliuma 27:6). A rozmaringolajat kozmetikumként, balzsamszer gyanánt használták az ókorban. Varró írja, hogy méze kemény és igen értékes. Az istenek közül csak Jupiter ehetett 333
