Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
gondolnak. Ceylon szigetén olyan fát mutogatnak, amelynek almaszerű termésén olyan horpadás látható, mintha valaki beleharapott volna, ez a Tabernaemontana alternifolia. Jó néhány helyen említi a Biblia a cédrust, s mint a Gilgames eposzban, itt is a libanoni cédrusok kivágásáról olvashatunk. I. Szethosz fáraó, majd Salamon király kivágatja, de Endiku és Gilgames maguk teszik meg (vő. 1. Királyok 5:6—10). Misztikus szépségét hűen visszaadja Csontváry festménye is, szépséget, eró't és kecsességet áraszt (Zakariás 11:1 — 2; Zsoltárok 29:5 és 104:16). A cédrus az emberiség vízözön történeteinek „szereplője”, Noé (Teremtés 5:14), az óind eposz Szatjavrata epizódjának főhőse, valamint a berberek legendáinak ősalakja cédrushajón menekül meg a vízpusztította vidékről, az Atlasz lábainál a Cédrus atlantica, a Libanon hegységnél a Cédrus libani, a Himalája tövénél a Cédrus deodora fákból készült hajón. Egyiptomi mítosz szerint a cédrus virágában lakik Bata szíve, akit a gonosz király többször megölet (kivág a cédruserdőből újabb meg újabb fákat), de nem pusztul el... A libanoni cédrus többezer éves példányai dacolnak az idővel, élnek és „reménykednek”, hogy megmaradnak még sokáig. A csodafa, a ricinus történetét Jónás életepizódjaként ismerjük. Jónás sokat szenvedett a forróságtól, ezért az Úr egy csodás növényt adott neki, de amilyen hamar kifejlődött, a féreg olyan hamar elpusztította. A dologtalan haszonélvezetet bíráló szépséges példabeszéd (Jónás 3:6 — 7... 9—10). A zsidó nép sok-sok növényi vonatkozású legendája közül igen érdekes a mannacsoda. Számos elképzelés ismert e természeti jelenség magyarázatára. Mézes pogácsák ízére emlékeztető apró gömböcskék hullottak, amely mannatetű szívogatásának „termése” lehetett. Főleg a manna-tamariska bokrokon élősködő kártevő fejt ki hasznos munkát. Újabban a tevecserjéről és a mannakőrisről is hasonló a történeti botanikusok véleménye. A föníciaiak előszeretettel imádták a pusztában, kopár hegyormokon magányosan álló fákat. Színes istenvilágukat egy-egy jellegzetes fa köré csoportosították. A terebintusfa, a szikomor füge, a szentjánoskenyérfa, egy-egy pálmafa és gránátalmafácskák kultikus szerepet töltöttek be. A bibliai szerzők hevesen támadják a zsidó nép eltévelyedését, vagyis visszatérését a kánaánita-föníciai hagyományokhoz (2. Királyok 5:18 skk.). Kiemelkedő szerepe van a népek körében a gránátalma tiszteletének: Rimmon, a szerelem istennője, a női termékenység, következésképp a föld növényzetének, a földművelésnek, a föld termékenységének istennője. Rimmon szabad szerelmet is biztosított — legalábbis ünnepnapjain — hű alattvalóinak. Roppant nagy népszerűségnek örvendett; a gránátalma tisztelete kisugárzott Közép-Ázsiába, itt Anahita istennőt tisztelték benne. A görögöknél Gérüón véréből fakadt, sőt nehéz, viszontagságos, üldözésteli éveiben Dionüszosz is csak gránátalmában tudott fennmaradni. (A görög növényi mitológiában erre még visszatérünk.) Az Iráni fennsíkon a természeti viszonyok a pásztorkodásnak kedveztek. A pásztornépek termékenységi kultuszának középpontjában a vér- és haómaáldozat állt, később ezeket a bikakultusz háttérbe szorította (/mwz-kultusz). Zarathusztra megtiltotta a kábító haómaélvezetet. Ez rokon az indiai szómakultússzal. A haómafa gallyából jósoltak a perzsák és a médek. A tűzimádók körében különös tisztelet övezte a ciprust. A Sahnáme szerint a paradicsomból származik, a zendek szerint nagy vallásalapító vezérük, Zoroaszter (Zarathusztra) ültette az első ciprusfát a Földön. Ahura-Mazdá (Ormuzd) a világosság istenének is szent fája. Tisztelete elterjedt Ciprus szigetén is, bár az akháj törzsek megjelenése nyomán viszonylag hamar feledésbe merült. Zoroaszter haragja a keleti 287
