Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
Ókori mediterrán és keleti kertek A dísznövények jelentős része a Földközi-tenger mellékének mediterrán vidékéről származik. Ez igen fontos, mert az emberiség történetének ókori időszakában a kultúra fejlődését meghatározó fejlett államalakulatok a mediterrán klímaövezetbe tartoztak, illetve igen közel voltak ahhoz. Igény és a gazdasági feltételek egyaránt adottak voltak a kertek, a ligetek, a szentélyek környékének növényekkel való betelepítésére. A konjunkturális helyzet a Földközi-tenger környékén a flóra jobb megismeréséhez vezetett. Rendkívül sok fajt kezdtek ültetni, majd tudatosan szelektálni és folyamatosan megfigyelni (lásd a (11—12. táblázatot). A virágok iránti feltűnő érdeklődést a mítoszok hatalmas növényismereti anyaga is bizonyítja. Érdemes megvizsgálni a „mediterrán államok”, majd a keleti népek kertészeti, kerti kultúráját. Egyiptomban i. e. 3500-tól kezdődően főként egynyári virágokat termesztettek, valamint cserjéket és bokrokat is. A nyári nagy szárazságok miatt a mély fekvésű földeket kihagyták, az öntözhető területeket kedvelték leginkább. A fákat szabályos sorokba ültették. A díszkertek mértani alakzatba rendezettek, architektonikusak voltak. Az épületek külső formáját szinte átvették a környező kertek. A vízmedencék téglalap alakúak, az utak egyenesek voltak, gyakran fasorok keretezték. A kert mindig tengelyesen kapcsolódott az épületekhez. Egyiptomban kreálni kellett a kerteket, mert a növénytakaró, az értékes és magas esztétikai értéket képviselő fajok száma szegényes volt. A közel-keleti kultúrák folyómenti, folyóközi civilizációk voltak. Ezeket a Nílus, a Tigris és az Eufrátesz gazdag vize, dús iszapja tette naggyá. A nílusi áradás július közepe és október eleje közötti időszakra esett. Ahol volt víz, virágzó kertek alakultak ki Egyiptomban. A vízkivétel ősi módszere és eszköze volt a shaduf. A víz folyton párolgóit a csatornákból, ezért folyamatosan pótolni kellett. A geometrikus szerkezetű kertek egyik szép példája a III. Amenhotep (i. e. 1411 — 1375) uralkodása idején élt magasrangú állami hivatalnok kertje, ahol több mint egy mérföld hosszú csatorna hálózta be a területet. A hideg ellen az épületekkel körülzárt udvart tetővel látták el, így a szikomor fügék, lótuszuk, dum- és datolyapálmák sem károsodtak. A kisemberek kertjét — a festmények tanúsága szerint — főleg pirosvirágú mák, búzavirág, akácia és tamariska díszítette. Sok kerti tóban papirusz, kék és egyiptomi lótuszvirágok díszlettek. A punti expedíció mirhafái érdekes honosítási törekvés dokumentumai. Az egyik sírkamrában a falfestmény „elmeséli” az út fontosabb eseményeit, amint Hatsepszut hajói a Vöröstengeren szállítják a gazdag árukat. Néhány virágfaj is feltűnik a freskón: búzavirág, festősáfrány, mályva, mák, kálmos, jázmin, rózsa, szellőrózsa, nárcisz, krizantém, csillagfürt, lednek, kakastaréj, évelő szarkaláb, tamariska és akácia. A thébai nekropoliszban látható Senufer, a királyi kertész síremléke is. Babilónia majd Asszíria(i.e. 2500—600) Mezopotámia jelentős részét birtokolta. Gazdag természetes növénytakarója, erdői lekicsinyítve a parkokban láthatók viszont. Míg az egyiptomi kert központi alakja az ember volt, a babiloni-asszír kertekben viszont a döntő hangsúlyt a táj rekonstruálására, miniatürizálására helyezték. A sumer-276
