Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)
Fiatal kultúrnövény az új-zélandi spenót, amit Cook ausztráliai, új-zélandi expeditions útjáról Banks hozott Európába a XVIII, században. Termesztése terjedőben van, hazánkban a főváros környén házikertekben foglalkoznak vele. A tasmánok nagyon kedvelték ezt a zöldségfélét Ausztráliában. A sóska évelő, Európában honos levélzöldség. Rokon fajai Ázsiában és Amerikában is megtalálhatók. Az angol sóska Dél- és Nyugat-Európában őshonos, a francia sóska pedig Dél- és Kelet-Európábán. Vad alakját a görögök és a rómaiak ismerték, sőt termesztették is. A XIV. századtól fellendült a termesztése és főleg Franciaországban népszerű a belőle készült leves. Hazánkban igen régóta foglalkoznak gyűjtésével és talán termesztésével is. A Pécs II.-Nagyárpád közelében feltárt, a zóki kultúrához tartozó lakótelepen Török Gyula, Csalog József és Zsák Zoltán a magleletben sóska-, juhsóska-, fodroslórummagvakat is talált. Ez is bizonyítja, hogy a római kortól már bizonyosan termesztették a sóskát hazánkban. Az articsóka és a rebarbara Az articsókáról egyes botanikusok (Dodoens, Linné) azt tartják, hogy természetes úton keletkezett, a Földközi-tenger vidékén honos. A rómaiak a virágok vacokját ették, ezt a szokást az olaszok is átvették. A berberek megkülönböztették az articsókától (taga) a kárdit (addad). Úgy tűnik, hogy a görög kaktosz, künara, szkolimosz és a rómaiak által emlegetett carduus elnevezés az articsókára vonatkozik. Athenaeus leírja, hogy Ptolemaiosz egyiptomi király katonáival Líbiában igen sok vad künarát talált és fogyasztott el. Ennek ellenére De Candolle nem hiszi, hogy az articsókát Egyiptomban is termesztették volna. A faj lassan terjeszkedett, pl. Ázsiában nagyon későn honosodott meg. Szanszkrit neve nincs is, csak a perzsák és az arabok ismerték. Angliában 1548-ban virágzott articsóka először. Az olaszokon kívül inkább a franciák körében vált igen népszerűvé, a dél-európai országokban ma is jelentős a termesztése. Nálunk ritka, bár Lippai már ismertette könyvében. A kárdi a XVI. században Spanyolországból érkezett Belgiumba. Már a XVII. században Hollandiában is ismerték. (Nálunk nem terjedt el ez a faj.) Lippai több teleltetési módszert ajánl a Veteményes kertben: 1. a tövek kiásása, pincébe vitele, majd tavaszi kiültetése a szabadba; 2. a kertben zsupszalmával fedik be a töveket, de trágyát is raknak köréjük; 3. lombbal takarják be az articsókát, szükség esetén lótrágyát raknak a tövekhez; 4. a gyökereket elmetszik, deszkával körültámogatják a töveket, és a letakart articsókát szerves trágyával fűtik. „Az archicsokát mind főve, mind sütve meg-eszik: sütve és rántva-is olajban” (Lippai). A rebarbara Szibéria déli részén honos, igen későn vonták termesztésbe. Angol adatok szerint a XVI. század végén jelent meg a füvészkertekben. Európa északi részén igen kedvelt zöldségnövény, édes tölteléknek, kompótnak készítve fogyasztják. Termesztése a XVIII, században kezdődött meg, Magyarországon elsősorban a dunántúli részeken ültetik, főleg a németajkúak körében kedvelik. Németországban, Franciaországban leveléből főzeléket is készítenek. 243
