Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)
Európát tekintve eló'ször Spanyolországban foglalkoztak a földimogyoró termesztésbe vonásával, mégpedig a felálló alfajt (spp. fastigiata) vonták kultúrába. Hasonló fajták terjedtek el Dél-Franciaországban is, majd késó'bb Olaszországban és a Balkánon. A századfordulón sem volt számottevő' a földimogyoró hazai termesztése. A 30-as években a Szegedi Kísérleti Intézet jóvoltából került az érdeklődés homlokterébe. Kombinált melegágyi-szántóföldi termesztését Debrecen környékén dolgozta ki, és terjesztette el Nagylaki Károly. A II. világháború óta főleg Medgyesegyháza környékén termesztik a földimogyorót. Termésátlaga elmarad a legjobbakétól, de ebben klímánk is szerepet játszik, Brazíliában ugyanis melegebb és párásabb az időjárás. Az októberi hűvös, csapadékos idő miatt gyakran sok hüvely rothad meg, csökken a termés. A bámia eredete tisztázatlan, egyesek amerikai, mások egyiptomi, etiópjai származásúnak tartják. Legvalószínűbb, hogy az északi féltekén honos a faj. Már i. e. 2000-ben termesztették Egyiptomban. Európában főleg a bolgárok kedvelik, ide Kisázsiából került. Balázs—Filius (1973) elszaporítását, elterjesztését javasolja (növelné a zöldségfélék választékát). Xochipilli és a kukorica Észak-Mexikóból származik a kukorica. A szár- és levélmaradványok — radiokarbon-vizsgálat alapján — i. e. 2500-ból valók. A teozinte i. e. 1800—1400 közötti időszakból ismert, a legrégebbi pollenszemeket pedig 80 ezer évesre becsülik. A Tehuacán-völgyben, a Coxcatlan-, a Purron-, a San Marcos-, a Tecorral-, és az El Riegobarlangból számottevő kukoricamaradványok kerültek elő. Ezek i. e. 2300—1000, illetve i. e. 1500—900 körüli időből valók. Az ősi vadkukoricacsövön 36—72 szem volt (San Marcos). A Bat Cave-barlangban a Laguna-fázisból 3 új hibrid faj lelete került elő (i. e. 500), ez a kukoricanemesítés egyre jelentősebb eredményeire utal [Mangelsdorf-McNeish— Willey, 1971 (7. ábra)]. Feltehető, hogy a kukoricát keresztezések során hozták létre az indiánok. Egy másik hipotézis szerint a kukorica vadon termő ősét szelekcióba fogták, de közben az ősfaj kipusztult. A Tripsacum- és az Euchlaena nemzetség között létrejöhetett a hibridizáció. Ezt megerősíti, hogy időnként a porzós virág (címer) alján rendellenes cső képződik, amely a gamafű (Tripsacum dactyloides) virágzatára jellemző. Az Euchlaena nemzetség két faja él jelenleg Mexikóban, a teozinte (E. mexicana) és az E. perennis. Az utóbbi évelő, a teozintéhez képest tetraploid növény. Tehát a kiindulás az Euchlaena faj és egy ismeretlen cirokfaj (Andropogoneae) (Schiemann) volt. Ez utóbbiból vezetik le az őskukoricát (Zea antiqua). Az őskukorica és az évelő teozinte keresztezéséből jött létre a pattogatni való kukorica; a Zea antiquával ismét keresztezve az „areca” kukoricához jutottak az aztékok. A keményszemű fajtákból mutációk eredményeként születtek meg a termesztett kukoricák kezdetleges fajtái (lásd a 7. ábrát). A kukorica vad rokonfajai Közép-Amerikában honosak. Ezek előfordulása, termőhelye néhány évezred alatt némileg változhatott. Már Collins (Peru, Chile) és Vavilov (Mexikó, Guatemala, Kolumbia, Peru) géncentrum-elképzelése sem egyezik meg a mostani kutatási eredményekkel. A kukorica géncentruma a Tehuacán-völgy 228
