Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)
A paradicsom és rokonai A soknevű burgonya A burgonyának Vavilov elmélete szerint három géncentruma van: a mexikói, a perui-bolíviai az Andokban és a chilei partvidék Chiloé szigetén. A Robinson Crusoe szigetével szemben levő' szigeten az araukanok papanak nevezik a burgonyát. Brücher citogenetikai, növénytársulási alapon kétségbe vonja az előbbi elképzelések helyességét. Szerinte Kolumbia, Ecuador, Peru, Bolívia és Észak-Argentína a valódi géncentrum, ugyanis a part menti hegyvidéken tucatnyi burgonyafaj él 1400— 4300 m tengerszint feletti magasságon. Peruban a Sierra-övezetben öntözés nélkül is bőven teremnek a vad fajok, de a Costán csak öntözve megbízható a termesztés. Az inkák igen nagy érdemeket szereztek a burgonyatermesztés és -nemesítés terén. Chiioe szigetére és a vele szemközti partvidékre Chilébe, valamint Argentína és Brazília atlanti partvidékére a burgonya termesztett növényként került. Megfigyelhető, hogy ahol a vad fajok elfordulnak, az Oxalis tuberosa, a burgonya kísérőnöványe is megél. Az inkák idején (i.e. 1100— 1519) Mexikóban és a Karib-tenger térségében nem foglalkoztak burgonyatermesztéssel, a spanyolok honosították meg. A Magdalena felső folyásánál 1536-ban már virágoztak burgonyabokrok. Az első hivatalos közlés a burgonyáról 1553-ból, Cieza de Leon tollából származik. A királynak címzett levélben írt a burgonyáról. Két ével korábban már értesült az uralkodó e növény létéről, sőt Valdivyi már a termesztéséről is beszámolt. Az indiánok ültetőkaróval lyukakat szúrnak a földbe, oda helyezik a gumókat (ez a módszer tovább él némely hazai paraszti burgonyatermesztő körzetben is), a speciális eszköz neve cuca. Brücher szerint a burgonya ősalakja a Solanum vernei (Észak-Argentínában él), de vannak érvek, amelyek szerint Hawkes nézete is elfogadható, nevezetesen hogy a Solanum tuberosum a S. stenotomum és a S', sparsipilum kereszteződése és genommutációja révén keletkezett. Egyesek szerint J. Hawkins rabszolga-kereskedő hozott először burgonyát Európába, Santa Fé-ben ugyanis a tartozást nem tudták vele másként rendezni. Ismételten hozott gumókat, bizonyíthatóan még 1565-ben is. Változatlanul tartja magát az a legenda, hogy a híres kalóz, Drake is érdemeket szerzett a burgonya behozatalában. Tulajdonképpen Drake szerepe jobban hihető, hisz 1578-ban valóban járt Chilében és Peruban. Chilét és Perut 1525— 1543 között hódították meg a spanyolok, Quito környékén már akkor szakszerűen termesztették a burgonyát, mint azt a hódítók korabeli beszámolójukban említik. Néhány kutató viszont R. Raleigh nevét említi. Hyeronymus Cardan 1534-ben Peruból Spanyolországba vitt burgonyát, s innen terjedt tovább Olaszországba és Belgiumba. A burgonya elterjedését az is nehezítette, hogy abban az időben a batátát is hasznosították Európában, mint később azonban kiderült, nem sok sikerrel. A hazai közleményekben sem alakult ki egységes vélemény, lényegében a forrásoktól függött, melyik személy primátusát fogadták el (pl. Mitterpacher, Ruehitl, 213
