Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)

bornak hívták..Jókai Mór mesteri módon és hitelesen írta meg a régi dinnyeszüreteket.

Lippai (1664) a Veteményes kertben részletesen ír a dinnyéró'l, amely „közönséges” Magyarországon. Az egyes fajtákat különféle szempontok szerint osztályozta, pl. az érési idő, a terméshéj színe, a termés alakja, a fajta származása szerint. ír a dinnye vetési idejéről, a termésérés utáni magkezelésről, ápolási és gondozási munkáiról, öntözéséről, fagy- és növényvédelméről. „A* dinnyét mi-nálúnk nem szokták főzni, csak szintén nyersen, és frissen eszik ebéd-után, a’ több gyümölcs-előtt az uraknál: a község a’ mikor kaphattya. Az Olaszok pedig, ebéd-előtt Mellyk jobb, azt én nem disputálom: jobb volt mi-nékünk, mikor szegény Magyar-országban ehettük, kiben most a’ Pogány eb uralkodik...” (Lippai)

Termesztése újabb gyümölcsfajok és jobb fajták behozatala következtében megtorpant, épp akkor, amikor termésvolumenét már csak a szántóföldi termesztéssel lehetett volna növelni. Nagy hírével ellentétben sárgadinnye-termesztésünk ezzel a lassú visszafejlődéssel ma sem tud megbirkózni, ráadásul termésátlagai is csökkennek. Hat termesztési körzet alakult ki. A Hevesi és a Debreceni (történelmi) sárgadinnyetermesztőtájak nagyon visszafejlődtek. A vándordinnyések zöme hevesi, részes művelésben dolgoznak az arra alkalmas földeken, szerte az országban.

Jelenleg a legnagyobb körzet a Kecskemét—nagykőrösi. Kialakulása épp a hajdani nagy hírű magyar sárgadinnye-termesztés visszaesésének időpontjával esett egybe. Ami országosan meghiúsult, azt itt sikerrel próbálták meg... Fontos a Pest környéki körzet, a Szolnoki és a Békés—csondgrádi terület. Finom termések fejlődnek Békés és Csongrád megyében, itt a legnagyobb a hőmennyiség, vagyis korai primőr és téli termesztésre egyaránt van lehetőség (Molnár, 1973; Boross, 1957).

Középkori (XIII—XIV. századi) régészeti ásatások során Budán, a Dísz tér 8. (I. Melis ásatásai) és 10. szám alatt levő lakóház kútjából (Holl ásatásai) sárga- és görögdinnyemagvak kerültek elő. Az Úri u. 40. szám alatti kútban 3 görögdinnye- és 13 sárgadinnyemagot találtak (Gerő ásatásai). Ezek lehet, hogy a szeméttel együtt szóródtak a kútba, vagy a hűtés céljából vízbe engedett dinnyéket nem tudták kiemelni. A magvak száma azonban inkább az előbbi feltevés helyességét igazolja.

Budán, a Hunyadi u. 22. szám alatti ásatási területről is előkerültek sárgadinnye- és görögdinnyemagvak. Ezek az előbbi kútieleteknél 300— 400 évvel korábbiak, vagyis honfoglaláskoriak, jelezve és sejtetve, hogy dinnyetermesztés a Kárpát-medencében már az ezredfordulón is folyhatott, a római kontinuitás hatására, de az itteni népek (avarok, jazigok, szarmaták, szlávok) közreműködésével, tevékenységük eredményeként. Ennek eldöntéséhez azonban sokkal több maglelet ismeretére volna szükség, főleg a jelzett népek gazdasági, lakó- és temetkezési helyeiről.

Linné (1735) úgy tudta, hogy a görögdinnye délolasz, szicíliai növény (valószínűleg nagymérvű termesztése miatt). Ez a tévhit mindenképpen Matthiolustól ered. Livingstone és Seringe viszont az afrikai eredet mellett foglalt állást; a négerek állítólag baltával hasogatták szét a kabakokat, ízlelték meg egyenként a termést.

A fáraók idején Egyiptomban már termesztették a görögdinnyét, sírkamraképeken megtalálható a gyümölcse. A zsidó nép is ismerte, abbatichim néven emlegették, az arab elnevezés is ebből származhat. Az általunk termesztett Citrullus lanatus és közeli rokona a C. colocynthus, amelyet a Biblia klaát pkaim, pakkmot sadeh néven említ, ez a keserűség, a szomorúság jelképe (Kivonulás, Királyok 1. és 2. könyve, Jeremiás, Ámosz stb.). Nem abban az értelemben szomorúság, mint hihetnénk, hisz a boldog korszakot idézi. A keserű gyümölcs, a keserű saláta a boldogság ízét idézi. A kolokünt dinnye hiánya tette szomorúvá, csüggedővé a választott népet. A növény a

208