Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
III. Dionüszosz könnyei
tetemes tőkéket fognak képviselni, míg eddig a törvényhozás erőlködései sem voltak képesek azok megkötését és befásítását létesíteni.” Miklós Gyula 1888-ban a homoki szőlőtelepítések ütemét ismerteti, és érdemeket szerez a Duna—Tisza közi homok megfékezésében. Miklóstelep, Helvécia, Máriatelep, a Cegléd-Csemői terület a program sikerét igazolta. A homoki borok és a homoki szőlő parlagföldjének ára hirtelen 2— 3-szorosára emelkedett. A termelési, feldolgozási és értékesítési gondok csökkentésében az OMGE (Országos Magyar Gazdaegyesület) igen hasznos és eredményes munkát fejtett ki, fajta- és alanybehozatalt, új termelési eljárásokat honosított meg, és azokat sikeresen propagálta a tagok körében. Szembetűnő a szakoktatás fejlődése is a századfordulón; a tanintézeten kívül vincellérképző középiskolák nyitják meg kapuikat. Ugyanez tapasztalható a kísérleti hálózat megszervezése területén is. Horváth Géza vezetésével működni kezd az Országos Filoxéra Kísérleti Állomás, belőle hozták létre a Rovartani Állomást. Létrejön a szőlészeti kutatások intézménye is a századfordulóra, a Magyar Királyi Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás, majd az Ampelográfiai Intézet. Franciaországban ismét veszedelmes betegség jelenik meg, a peronoszpóra. 1880-ban már a medgyesi szőlőkben is észlelték a fertőzést. A 90-es években a peronoszpóra következtében nagymértékben csökkentek a terméseredmények, a bordói lé alkalmazása elkerülhetetlenné vált. 1894-ben már mintegy 72,5 ezer ha szőlőt permeteztek e készítménnyel. A szőlőbetegségek megismerésében Istvánffy Gyula, Linhárt György és Pálinkás Gyula szerzett nagy érdemeket. Úton a nagyüzemi szőlőtermesztés felé A peronoszpóra és a filoxéra nem csökkentette oly mértékben az ország szőlőtermesztését, hogy a fogyasztáshoz szükséges bormennyiség ne állt volna rendelkezésre, bár a borvidékeken és a szőlőtermesztő helyeken kívül eső területeken a borhiány nagyon is szembetűnő és érthető volt. A filoxéravész épp akkor pusztított Magyarországon, amikor a politikai, gazdasági, szakismereti és külkereskedelmi feltételek együtt voltak, hogy a szőlő- és borgazdaság fellendüljön. A borellátási zavarok, bizonytalan exportszállítások végül arra kényszerítették a szakigazgatási szerveket, hogy szőlőt Szerbiából, Romániából, Görögországból, Törökországból, Spanyolországból, bort Olaszországból, Ausztriából, Görögországból (innen a legtöbbet) importáljanak. Feyér (1970) könyvében részletesen foglalkozik a hazai borok áralakulásával is. A 80-as évek egyetlen feltűnő adata, hogy a tokaji borok árát (26— 32 forint) a somlói és móri boroké is megközelítette. A filoxéravész előtti időben igen nagy összegű adót vetettek ki a szőlőkre, mivel túl magas volt a jövedelmük. Az 1875-ben kiadott rendelet a földadót mezőgazdasági és szőlőágazati megoszlásban részletezte. A kipusztult szőlők újratelepítésekor nem változott az adó, ami pedig az adókedvezmény révén a telepítési kedvet ösztönözte volna. A termesztőket ért elemi csapások miatt a korábban felhalmozódott adósságokat 1895-ben kénytelenek voltak elengedni. A földadó nem volt egységes, a paraszti szőlők adója nagyobb, mint a földesúri szőlőké. A szeszes italok kimérése és árusítása állami jog lett, bevezették az italmérési 189
