Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
III. Dionüszosz könnyei
tok kb. i. e. 1000-től ismerték a szőlőtermesztést. Más kérdés azonban, hogy a szálláshely nem mindig volt alkalmas a termesztésre, vagy nagyon rövid ideig tartózkodtak egy helyen, ezért nem foglalkozhattak az évelő kultúrával. A legnagyobb letelepedési hullám (896) idején érkezett magyarság végleges szálláshelyet választott, s Árpád népe szerte a Kárpát-medencében olyan helyeket talált, ahol szőlő díszlett. Számos érv között ez az egyik legerősebb, amely igazolja, hogy a honfoglaláskori ősszőlők azért maradhattak meg, mert a magyarság is értett a szőlő műveléséhez. Szőlőtermesztés az Árpád-korban A görög— kelta, a római és szláv hagyományok, a magyarok magukkal hozott ismeretei, s a keleti (bizánci) és a nyugati térítők szakismerete szerencsés lendületet adott középkori kertészetünk fejlődésének. Sokáig tovább élt a gyűjtögető életmód során konzerválódott terménygyűjtögetés szokása is. Jól példázza ezt Csőre Pál A magyar erdőgazdálkodás története (Középkor) c. könyvének több részlete. Szőlészeti emlékeink között a legelső írásos dokumentum a Veszprémvölgyi apácák adománylevele (1002 előtt), amelyben 7. István két falu hovatartozását rendezi. A két faluban volt egy önálló szőlősgazda és egy bérmunkás; a Patodba való szőlészt Melegdinek hívták. Előbbi, oklevélben szereplő kertész neve aligha kerül már elő a korabeli írásokból. 1010 táján István király Tornán alapít bencés apácazárdát, amelynek a Sumlához tartozó szőlők is a birtokába kerülnek. 1015-ben kelt a pécsváradi apátság adománylevele, mellyel 110 szőlőműves, 6 kádár és 36 földműves az apátság gazdaságának alkalmazottja lett. Jelentősebb okiratokban: 1040, Aba; 1042, Saár; 1055, Tihany; 1082, Csopak nevének említésekor szőlőhegyekről, szőlőművesekről, boradóról is szó esik. 7. Géza király uralkodása alatt kerül a Garamszentbenedeki Apátság fennhatósága alá Alpár, ahol valószínűleg jóval korábban is voltak már szőlőültetvények. Anonymus szerint a Tisza mellett gyümölcserdők díszlettek. A XII. században, 77. Géza uralkodása idején erdőirtással szabaddá tett területeken kezd kialakulni a budai termesztőtáj. Óbudán, a Gellért-hegy déli oldalán és a Balaton vidékén fellendült a szőlőtermesztés. Kezdeti próbálkozások már a római korban és az azt követő időszakban is voltak. Könyves Kálmán idején számottevő a szőlőültetvények területe Tárcái és Sátoraljaújhely térségében. 1173 után pedig az erdélyi és aradi borokról is írnak az adománylevelek. 77. Endre sok birtoklevelet bocsát ki, pl. Moson megyében a bencések egyik szárnya és a ciszterciták kaptak ingatlant (szőlőt is). 1211-ből való a Tihanyi alapító levelet megerősítő okmány, amelyben a balatoni helynevek arra utalnak, hogy a XIII. század elején jelentős szőlőtermesztés folyt a tó közvetlen környékén. Számos akkori szőlőskert adásvételéről van tudomásunk, tehát megszűnt a királyi adománylevelek kizárólagossága, s ebben nem kis szerepet játszott a bor jelentős kereskedelmi értéke, mondhatni értékállósága. Albeus nyitrai főesperes (1237—1240) közvetlenül a tatárjárás előtt királyi felhatalmazással birtokösszeírást 171
