Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
III. Dionüszosz könnyei
Az egyiptomi szőlő A szőlőtermesztés Mezopotámiában vagy még valószínűbb, hogy Egyiptomban bontakozott ki, noha a Vitis vinifera kultúrába vétele a Kaukázustól és a Ka zpitengertől délre eső vidéken kezdődött el. A türkmén Anauban kb. 8000 évre nyúlik vissza. Egyiptom lakossága sörivónak számított. A termesztett szőlőből készült bort exportálták vagy a kisebb mennyiséget a termesztők elfogyasztották. Számos falfestmény ábrázol szőlőt, amelyet leginkább lugasnak neveltek. A sírboltok falán is megjelenítették a szőlőszedés, -taposás és -sajtolás műveletét. A szőlő szakrális növény volt, hisz hisznek mazsolát áldoztak, Bubasztisz ünnepén pedig részegségig leitták magukat Bast istennő követői. Egy legenda Ozirisznek tulajdonítja a szőlőművelés felfedezését. A szakkarai piramisban a Dzsoszer fáraó (III. dinasztia) sírjának falán olvasható felirat egy bizonyos vörös ház melletti szőlőskertet emleget. A zöld Hórusz-szemű szőlő több helyen felbukkan, ez lehet csupán hasonlat, de egy konkrét fajta is. Északon, vagyis Alsó-Egyiptomban hzmw a neve, a belőle készült bor pedig nfr, a jó boré nfr-nfr. Főleg a thébai sírok nagyon gazdagok szőlőtermesztéssel kapcsolatos leletekben; megtalálták Ernübét, vagyis a bőség istennőjének a szobrát, sőt a „Vörös ház” pecsétjét is. 819 thébai (Amón) és 77 heliopoliszi (Ré) pecsétnyomó is szőlővel kapcsolatos. Nebámün, IV. Tuthmószisz főtisztviselőjének kertjében csodálatosan ápolt szőlőlugas díszlett, Nefer-Hotep, az Amon-templom gazdasági vezetőjének kertjében pedig a gyalogművelés volt a jellemző. A Harris-féle papirusz közli, hogy III. Ramszesz uralkodása alatt 513 szőlőskert templomi (papi) birtok volt, a fáraó és a földbirtokosok tulajdonához pedig mintegy 1500 tartozott. Korabeli feljegyzések szerint a Sínai-félsziget északi részének lakói elsőrangú szőlőtermesztők voltak (i. e. 2750). III. Tuthmószisz eseménykrónikájában megemlítik a Sínai-félsziget Zahi nevezetű borát, i. e. 1400 táján pedig a charui bort, vagyis a Palesztinában, Szíriában termett borokat itták leginkább. Az ugariti panteonban a szőlőtemesztés szempontjából igen fontos Pagat istennő szerepe, aki a félisten Danatnak segít a szőlőművelésben. A közönséges bor yn, az erősebb és drágább mslc, de ez valamilyen narkotikumot is tartalmazott. Mikor Itpan alvilági isten itat belőle Fogattal, az meglátja a jövőt. Alig több, mint 500 évvel később Szép Heléna vagy Kirké hasonló praktikát űz céljainak eléréséhez. A perzsa hagyomány Dzsembit király uralkodásának egy epizódjával kapcsolja össze a bor felfedezését. Ő honosította meg a szőlőt Perzsiában, s annyira szerette a gyümölcsét, hogy télire igen sok fürtöt és mustot tetetett el. A cserepekben azonban „megromlott” az édes lé, a kíváncsi szolgák megkóstolták a „romlott levet”... Arra gondoltak, hogy mérgező, ezért a halálraítélteknek azzal a szándékkal adatta a király, hogy elpusztuljanak tőle. Ehelyett azonban csak alaposan berúgtak tőle, akárcsak Gulnáre, a király legkedvesebb háremhölgye. Ő ugyanis beleszeretett egyik testőrkapitányba, de a lelepleződéstől való félelmében bort ivott. Élete megmaradt, szava is megeredt, mindent elmesélt a királynak, akit gondolkodóba ejtett, hogy valóban büntetett-e azzal, hogy bort itatott az elítéltekkel. Kegyelmet adott alázatos háremhölgyének, maga is megkedvelte a bort, és szőlőt telepíttetett országszerte. Már életében elterjedt az a szokás, hogy étkezéshez bort ittak (Firdauszi: Királyok könyve). 158
