Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
Akropoliszoii. Ha kipusztul, újat ültetnek helyette. Komolyabb gondoskodás nélkül is nagy kort élhet meg. A 2000— 3000 éves példányok sem számítanak ritkaságnak, ezek rendszerint még jól teremnek. Az olajfa a béke szimbóluma (a harcias Spárta romjait is szétrombolta, gyökereivel föloldotta köveit...). Az olívatermesztés ma is a Földközi-tenger medencéjében a legjelentősebb; a legfőbb termesztő Olaszország, Spanyolország, Görögország és Portugália. Néhány Európán kívüli területen is számottevő az olajbogyótermés (Kalifornia, Ausztrália, Déi-Afrika). Asztarté és a gránátalma A gránátalma skarlátpiros virága és gyümölcse az ókori népek körében, a Földközi-tenger keleti medencéjében nagyon népszerű volt. A gránátalma kultikus tisztelete Föníciában érte el a legmagasabb szintet és virágzott legtovább. Eleinte ez — bizonyára a gyümölcs sok magja miatt — határozottan termékenységi kultusz volt. Később e jellege elhalványult, inkább a vad érzékiség jelképe lett. Tavasszal, Rimmon istennő ünnepein a leányok e gyümölcs levével pirosították az arcukat és ajkukat, hogy rituális párjuk tetszését minél jobban elnyerjék. Modem vallástörténészek ezt az ünnepet a babiloni Hadad-ünneppel is azonosítják. Egykor szent növény volt a gránátalma Egyiptomban, Perzsiában és Arábiában. A korai görög kultúrában — Héra, Perszephoné és Dionüszosz mítoszaiban — gyakran szerepelt a gránátalma, de később feledésbe merült, noha a görögök hite szerint Gériión, Dionüszosz és Adonisz véréből is gránátalma sarjadt. A Héra és Perszephoné kezében levő gránátalma a halált és a feltámadást szimbolizálja. A piros szín, a piros színű étel ezért tabu a görögöknél, a végre, az elpusztulásra emlékeztet. A gránátalma Föníciában Tammuz, Adónisz, Rimmon és Seol fája. Egyes szerzők tudni vélik, hogy valójában igen szoros kapcsolatban áll a Dionü,vzasT-k ült ússzál is, hisz az ő véréből — ahogy Agdisztisz véréből is — gránátalma nőtt. A tavaszi esőzések a föníciai patakok vízébe vörös agyagot mostak, a nép hite szerint ez Tammuz vére (Diodórosz Szikulosz III. 6:2; Euripidész: Bakkánsnők 99 skk.; ' Kerényi, 1977). Hádész csak úgy bocsátja el Perszephonét, ha eszik a hét gránátalmamagból (hét holdfázis), ez biztosítja visszatérését az Alvilágba. Mikor az istennő Démétérnél tartózkodik, szépen díszük a természet, a föld gazdag termést ad (Homéroszi himnusz Démétérhez. II. 362 skk.). Démétér Aszkalaphosz árulásából tudja meg, hogy leányát, Perszephonét rászedték gránátalmamaggal, büntetésképpen az istennő bagollyá változtatja (Graves, 1970). Az Odüsszeiában két esetben (VII. 115 skk. és XI. 589 skk.) találkozunk a gránátalmával : a faják királyi kertben és ott, ahol a frig Tantaloszt a fa puszta látványa is kínozza, mert soha nem érheti el. Föníciában Hadad-Rimmon a napisten nevével egyet jelent. Cipruson Aphrodité sajátkezűleg ültette el a gránátalmafát, amit Adonis znak szenteltek. Hehn szerint a trójai Parisz Aphroditénak ítéli az aranyalmát, amely valójában gránátalma volt. Eltérő neve van a görög városállamokban: roia, illetve szidé. Erről érdekes anekdota maradt fenn. A boiótiaiak sZibének, az athéniek roiának nevezik a gránátalmát. Agatharkhidész meséli, hogy a két állam határvitája során a képviselők nem 135
