Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

II. Pomona ajándékai

zati, kiengesztelő céllal tették a halottak fejére, remélve, hogy az elhunythoz kegyes lesz a Holtak Ura.

Olívamagot találtak egy dra-abu-neggai szarkofágban (XII. dinasztia). Kétféle csontártípus különíthető el: az egyiknek a vége csúcsos, a másiké lapított, vagyis tompa. Gyakori egyiptomi leletanyag az olajbogyó és az olajfalevél, amely a kultikus szándékon kívül a honosságot is jelzi.

Palesztinában is endemikus faj (vö. Olajfák hegye). Termesztését a Bibliai textusokból rekonstruálhatjuk. A nomádok a vadolajfa termését is becsülték, éppen ezért gyűjtötték is. A sokkal értékesebb gyümölcsű nemes olajfát ültetvényekbe telepítették. Legtöbbször vadolajfába oltották a nemes ágat. Ennek parabolája olvasható Pál apostol Rómaiakhoz írott levelében (I. Sámuel 8:14; Ézsaiás 16:29; Rómaiakhoz 11:17— 24).

Az olajfa nagyon hajlamos a szakaszos terméshozásra, virága megcsalja a gazdát (Jób 15:33; Habakuk 3:17). Termését bottal verték le vagy ősszel lerázták a fáról. A szüretelt bogyót szétdörzsölték, majd a szétdörzsölt gyümölcshúst lábbal is megtaposták (2. Törvények 33:24; Mikeás 6:15). Ezután sajtolóberendezéssel préselték a masszát (Joel 2:24). Az olajprés szerkezetének lényege a következő: kör alakú, vályúval ellátott kőedényben egy sajthoz hasonlóan kialakított követ forgatnak, amelyet emelőszerűen alátámasztott rúddal mozgatnak. A préselés előtt lecsepegtetett színolaj neve /war (ez a legértékesebb; Kivonulás 27:20 és 29:40), a présolaj neve pedig zajit.

Felhasználása rendkívül széles körű. A bibliai időkre az univerzális felhasználású szezámolaj teljesen visszaszorult az olajfa térnyerése következtében. (Mezopotámiában, Indiában, Közép- és Kelet-Ázsiában ellenben sosem szorította ki a szezám termesztését.)

Gazdasági értékét bizonyítja, hogy minden számottevő kereskedelmi ügyletben külön tételként szerepel az olívaolaj, mivel étkezési, gyógyászati, áldozati és energetikai alapanyag (Számok 18:12; 2. Törvények 7:13; Nehémiás 10:39; Máté 25:3; Kivonulás 27:20; Zsoltárok 23:5 stb.). Josephus Flavius leírta, hogy Heródes végtagbántalmai ellen meleg olajfürdőt vett. Hirám király (i. e. 969—936) a libanoni cédrusért — többek között — olívaolajat kapott Salamon királytól (i. e. 970— 953). A mennyiség tekintetében ellentmondóak a bibliai források és a különböző fordítások. Nagyon valószínű, hogy valóban 20 000 bát olajról van szó, ami mintegy 9000 hektolitert jelent.

A sémi világban az akkádok is ismerték az olajfát. Enkitől Ninhurszág szerezte meg a fáját. Az akkádok, akárcsak a perzsák és az arabok, nagyon szerették olajának finom ízét. Seintun, illetve setun a neve, a török népek is így hívták. Babilon és India „kivételes sziget” hatalmas ókori olajfatermesztő „tengerben”. E két helyen nem tudta az olajfa visszaszorítani a szezámot.

A szezám a Szunda-szigetekről terjedt el az ókori Keleten, mintegy 5000 évvel ezelőtt. Egyiptomban III. Ramszesz idején még termesztették, erre mutat számos sírlelet is: hieroglif jele semsem. Kopt megfelelője az ake vagy oké. A Bibliában egyáltalán nem szerepel, viszont a Talmud említi; különösen gyakran találkozhatunk vele hindu, kínai és japán forrásokban.

A görög mitológiának gazdag az olajfával kapcsolatos irodalma. Föníciai, krétai közreműködéssel született meg a hiperboreász faábécé, ennek első hónapja december 24-én kezdődik. A béta betű is a december és az olajfa szimbóluma. Létó elmenekül Délosz szigetére Héra elől, ahol egy vadolajfa alatt szüli meg Apollónt és Artemiszt, épp ezért az olajág a béke és a megnyugvás jelképe.

132