Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
Entz és Angyal tette a legtöbbet a körtetermesztés fejlődéséért. Működésük e század termesztésére is hatással volt. Legjellegzetesebb termőtájunk a zalai és a somogyi körzet, de számottevő Bács- Kiskun, Pest és Szabolcs-Szatmár megye termelése is. Aranyalma is lehetett A birs Irán, Turkesztán, a Transzkaukázus vidékén és Közép-Ázsiában honos, endemikusnak számít azonban Észak-Afrikában is. Három fontosabb provarietásza van: a termés szerint alma és körte alakú, valamint nagy gyümölcsű (és nagy levelű) változat. Nemzetséghibridet alkot a körtével, az almával és a berkenyével. Neve szerint krétai származású (mélán küdónion), vagy ha nem, legalábbis Kréta szigetén előfordult vadon is. Több botanikus szerint Kária tartományból hozták a birset Kréta szigetére. Az ókor utolsó évezredében, vagyis a homéroszi időkben foglalkoztak már termesztésével. De Candolle a birs szanszkrit nevét egyetlen munkában sem találta meg. A perzsa haiva szó (ha mégis a honosságra utal), csupán zend lehet. A géncentrumban található népről van szó, tehát lényeges eltérést nem jelent. A görögök más szóalakból formálták a maguk kifejezését a birsre: sztrution, a rómaiak malum cotoneumnak fordították. » A birsre vonatkozó első adat a szardiszi születésű Alkmannál, a kardalok egyik legnagyobb költőjénél olvasható. A szicíliai Szteszikhórosz Heléna c. költeményében szintén említi a birset. A vers azonban kiváltotta Heléna haragját, ezért bosszúból megvakíttatta a költőt. A válaszul írt palinódia (visszaemlékező dal) azonban megenyhítette Heléna haragos szívét, ezért költője jutalmat kapott. Theophrasztosz azt írja a nemes birsről, hogy ha magról vetik, elfajzik, a sztruthionból kügónion fejlődik. Plutarkhosz szerint a birs gyümölcse minden gonoszságot távol tart. Szolón törvényei között a házassági előírásokban is olvashatunk a birsről, Smith (1878) szerint a tudás fája is csak birs lehet, bár pillanatnyilag nem sokan osztják ezt a nézetet, mint ahogy azt sem, hogy a szépségversenyen vagy a római panteon szerint Junó, Vénusz és Minerva versengésében birs lett volna a díj. A római korban Vénusznak szentelték a birset. A birs a dél-itáliai görög gyarmatvárosokból került a latinok kertjeibe. Már Cato is említi. Plinius hat fajtát írt le: az aranysárga (chrysomelon), az igen illatos, a nápolyi, a kicsiny (sztrutheum), a kései illatos és a Musteum nevű korai fajtát termesztették Itáliában. Plinius a birs szaporítását és a főbb termesztési kérdéseket ismertette. A gyümölcs bizonyára gyorsan elterjedt az egész birodalomban, mert az i. sz. 476-ban összeomlott római Impérium romjain, az utódállamokban fejlett birstermesztés folyt. Ezért nem meglepő, hogy a Capitularéban a birs is szerepel, cotonarius, Szent Gallenben gundunarius, Rupertsbergben quotonus néven jegyezték fel. Angliában 1446-ban a birs az ünnepi lakomák dísze. Előtte a spanyolországi zsidók (a szefárdok) kedvence: főleg az északabbra eső tájakon a sátoros ünnepeken használt citrom (etrog) helyett birset helyeztek az élet hármas tartalmát szimbolizáló csokorba. Közép-Európában is régóta termesztik a birset. Újabb fajtákat talán a kelták hoztak magukkal Kisázsiából a Kárpát-medencébe. Termesztéséről, a fontosabb fajtákról részletes leírás olvasható Mohácsy— Porpáczy (1958) könyvében. Itt csak Lippai sorait idézzük: 80
