Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)
Szatmári Lajos: Az 1514. évi Dózsa-parasztháború az irodalomban
Ez a továbbélés teszi számunkra élővé és modernné Dózsát, és ez az aktualitás jelenteti meg teljességgel Gergely Sándor: Dózsa György című trilógiáját 1970-ben ismét, amely Bölöni György szerint „az első komoly marxista szemlélettel megírt magyar történelmi regény”. Bár a könyvet Gergely Sándor még a felszabadulás előtt a szovjet emigrációban fejezte be, ez a mostani kiadás emeli méltó helyre. Az első rész egy dunántúli jobbágyfalu életén, bonyolult emberi viszonyain mutatja be a kort, érzékelteti az országos elkeseredést. A második azt az összetett folyamatot próbálja követni, melynek során a törökellenes háborúra gyülekező „nagy tábor” átalakul forradalmi sereggé, a harmadik, utolsó kötetben pedig a roppant küzdelmet ábrázolja és a tragikus végkifejlést kutatja nagy drámai erővel: hogyan válik a Dózsa ceglédi beszédét követő öntudatos forradalom véres mészárlássá, hogyan pusztul el félszázezer ember a harcban — sokszorosa a mohácsi tizenötezernek. Gogol azt mondja: „Üsd a múltban a jelent, s háromszoros ereje lesz a szavadnak, elevenebben jelenik meg a múlt, világosabban tárul fel a jelen”. Gergely Sándor regénye megírásakor a magyar parasztság megvívni való harcához szánja segítségül a Dózsát, ma a forradalom helyes és szenvedélyesen pártos értésére és elemzésére tanít. És milyen tanulságul szolgál Dózsa a legfiatalabb költő nemzedéknek ? Utassy József: Első év című versében Dózsa szimbólumát a szülőföld iránti kötelességgel azonosítja. Városba szakadását a földdel konok daccal egybenövő férfi keservével siratja szégyelve „árulását”. „Fejem fölött az égi freskón átlényegül a nap: tüzes trón Elsőnek én harapok Györgybe” — írja. Asperján György pedig a Dózsa gondolataiban a múltat vállaló és a józsefattilai gondolatot megvalósító mai generáció nevében ítéli el a történelmet kiárusító kibiceket, felismerve: „A múlt is semmi lesz, ha nem sikerül megállni értelemmel konokon perünk, mert: testünk, életünk, egyetlen létezésünk sem tárgyalható másodfokon.” 46
