Kovács Gyula (szerk.): Dózsa 1492 - 1972. A Dózsa-emlékünnepségekhez (Cegléd, 1972)
Pataki Ferenc: Dózsa György és az 1514-es parasztháború
lak, kettős árok és erős sánc volt a főerőssége. Az őrség létszáma nagy, tüzérsége korszerű volt. A Nagy- és Kis-Temes összefolyásánál épült, hol erek, vadvizek, mocsarak, ingoványok a város és a várat szinte hozzáférhetetlenné tették. Dózsa parasztjai először rohammal kísérelték meg a vár bevételét, de a tüzérség a kövek, gerendák, vasláncok és lándzsák ledobásával visszavetette őket. Ekkor Dózsa rendszeres ostrom alá vette a várat, s június 7-től személyesen irányította az ostromot. Ágyúkkal és kövekkel törette a falakat, majd június 15-e után a vár egyik oldalát védő Béga folyót új mederbe akarta elvezetni, hogy ezzel az ostromot megkönnyítse. Itt Dózsa közel 7 km hosszú csatornát akart ásatni Bégától a Temesig. A munkát már másnap meg is kezdték, de az őrség észrevette a veszedelmet. Állandó kirohanásokkal zavarta az ásás munkáját, majd éjjel új csatornával visszavezették a vizet a régi mederbe. Báthori István több mint egy hónapig tartó ostrom után belátta, hogy Temesvár védelme kilátástalan. Rászánta végre magát, hogy megalázkodjon legnagyobb politikai ellenfele, Szapolyai János erdélyi vajda előtt. Segítséget kért tőle. Szapolyai ekkor már csak erre várt, úgy látta, elérkezett az ő ideje, világos lett előtte, hogy egy szerencsés győzelemmel magának szerezheti meg a hatalmat. A parasztok erdélyi csapatai nem tudták megakadályozni az erdélyi nemesi hadsereg felvonulását Dózsa ellen. A két parasztsereg között nem volt megfelelő kapcsolat, megfelelő összeköttetés sem, mert Szapolyai hadserege meglepetésszerűen jelent meg Temesvár alatt. Kegyetlen és véres csata kezdődött. A derékhadat Dózsa maga vezette, a szárnyakat öccse Gergely és Mészáros Lőrinc. A parasztság vitézül harcolt, a keresztesek annak ellenére, hogy a nemesek tüzérséggel is támadtak, nem ijedtek meg. Nagy számuk, lelkesedésük és főleg elkeseredésük pótolta, ellensúlyozta a nemesi sereg jobb fölszerelését. Legnagyobb erőfeszítésüket a nemesi páncélos lovasság rohamainak a visszaverése jelentette. Dózsa érezte, hogy ezek a rohamok lassan őrlik a sereg erejét. Oroszlánként küzdött a páncélosok ellen, saját kezével ölt meg egy áruló parasztvezért, aki át akarta vezetni csoportját a nemesekhez. Addig harcolt, amíg kardja ki nem csorbult, utána eltörött. Ekkor Szapolyai egyik alvezére Petrovics Péter lándzsájával megsebesítette, s lelökte a lováról. így fogták el sebesülten. Hamarosan elfogták Dózsa Gergelyt is. Ezután iszonyú vérengzés következett. Horváth Mihály a kiváló történész, Kossuth egykori minisztere, írja nagy tanulmányában : 21
