Bene István - Kisfaludi István (szerk.): Ceglédi kalendárium '97 (Cegléd, 1996)
CEGLÉDI KALENDARIUM '97 távú tervet kidolgozni, többek között fontolgatok egy lakásépítési tervezetet. Konkrét célom egy partner közreműködésével a Budai úti termálfürdő létrehozása, továbbá Cegléd külterületeinek rendezése. Első számú feladat a szennyvízcsatorna bővítése és a felszíni vizek elvezetése, főként a város mély fekvésű területein. Az úthálózat fele még nem szilárd burkolatú, ebben is előbbre kell jutni. De mivel szegényes az a terve, amely csak négyzet- vagy köbméterekben mérhető eredményeket tart fontosnak, ezért hozzáteszem, hogy másként szeretném intézni a város sport-, művészeti-, kulturális életét, mindazt amitől a komfortérzet javul. Ezen eredmények eléréséhez akarom most felvázolni a koncepciót.- Közéleti szerepei után hadd pillantsunk be most a magánember személyes életterébe. Szóbeszéd tárgya volt a városban, hogy az egykori tanácselnök munkától barázdált arccal, elnehezült kézzel, konokul küzd mindennapi megélhetéséért. Hogyan emlékszik vissza erre az öt évre ?-Tanácsi vezetőként abban az időben nem voltam túlságosan megfizetve, 1990-ben 36.000 Ft bruttó fizetéssel kerültem ki innét. November 23-án járt le a mandátumom, a béremet sem kaptam meg a hónap végéig, nemhogy végkielégítést. Egyik percről a másikra ott találtam magam munkaviszony és mindenféle tartalék nélkül. Megkíséreltem néhány helyen állást találni, de akkor nem volt divat az előző rendszerhez tartozó, leváltott vezetőt befogadni. A Budai úti hobbikertemben addig is foglalkoztam növénytermesztéssel három fóliában, tehát úgy döntöttem, hogy a saját munkámra alapozva itt létrehozok egy vállalkozást. Ebben az időben csak a legfontosabbra futotta, a továbblépéshez, fejlesztéshez nem volt pénzem. Tehát öt éven át, télen-nyáron, éjjel-nappal kinn voltam szinte szabadnap nélkül. Szegfűt, krizantémot, fréziát termesztettem, a tennivalókat egyedül végeztem, legfeljebb a nagyobb munkáknál segített a család. Ezt úgy kell érteni, hogy én szereltem a szivattyút, a villanyt, én csináltam a fűtőberendezést, a hegesztést, az egész létesítményt, a telepítést, a gyomlálást, a hálózást, a bimbózást, a virágszedést, miközben locsoltam, permeteztem. A növénytermesztési tudnivalókat szakkönyvekből igyekeztem elsajátítani, időnként pedig baráti tanácsokból. De hát a kertész olyan, hogy az ismereteinek csak a felét adja át, nem célszerű a konkurenciát segíteni. Én ebben a műfajban sem jutottam volna messzire, mert ha egyszer valamit nagy kínok árán megtapasztaltam, nem tudtam megtenni, hogy másokat meg ne óvjak a lehetséges veszélyektől, ha a tanácsomat kérték. Kölcsönt is csak egy alkalommal vettem fel, amikor egyrészt készültem a választásra, másrészt meg kellett birkóznom az utóbbi tíz év legkeményebb telével a kertészetemben. Tudtam, hogy a hitelek kamatai olyan nagyok, hogy a törlesztésük mellett bizonytalanná válik a nyereség kitermelése. Tehát gyakorlatilag kényszervállalkozóként éltem át öt évet. 1992-ben a feleségemet is elküldték a munkahelyéről, a kisebbik fiam ekkor készült érettségire, főiskolára. Sokszor úgy éreztem, hogy ezt az életformát sem fizikailag, sem idegileg nem lehet bírni, feladom, de a családom létfenntartását nem sodorhatom veszélybe.- Miközben a fóliasátrakban megfeszített munkával napestig egyedül ültetett, bimbózott, gondolt-e arra, hogy egyszer ismét elfoglalhatja a város első emberének kijáró helyet, érez-e elégtételt, hogy így alakult?- Ezt az elégtételt a választópolgároktól kaptam meg, nem azoktól, akik legalább annyit mondhattak volna, hogy ne szégyelld magad, mert bebizonyosodott, hogy igazságtalanul vádoltak meg. És akkor nagy tisztelettel adózom az új politikai erőknek. 1994 tájékán már pedzegettek ugyan ilyen hangokat, de csupán azért, mert akkor már nem élt a köztudatban, hogy ismét bekerülök a város vezetésébe. Az elégtétel tehát ilyen értelemben inkább erkölcsi, az emberi tartásomat adta vissza. Mindennapjaim gyötrelmei közt azért felmerült bennem, hogy vajon lehet-e még esélyem. Roppant keveset tudtam arról, hogy milyen irányba akar haladni a város vezetése. Meg is fogalmazódott bennem, hogy én azért többet nyújtanék a lakosságnak. De a józan ész alapján mindig arra a következtetésre jutottam, hogy a történelem kerekei visszafelé nem forognak. Lezárult egy történet, utána jött egy másik, újakat és újabbakat hoz az élet..., de nem bíztam abban, hogy akit a mélybe taszított a sors, azt a csúcsra emelheti még egyszer. Mégsem bánom, hogy ezt az öt évet így töltöttem, mert még szívósabb és kitartóbb lettem, idegileg rendbe jöttem, kiegyensúlyozottá váltam. Az eltelt tíz hónap alatt senki sem tudott kihozni a sodromból. Ez egyfajta módon a mostani feladataim megoldásában segít. Másrészt jót tett nekem, hogy ezt a hosszú időszakot a szabad 46
