Bariczné Rózsa Mária et al. (szerk.): Ceglédi kalendárium '95 (Cegléd, 1994)
Kisfaludi Péter: Tisztelt Olvasó!
CEGLÉDI KALENDÁRIUM '95 mét hat-hétszáz éve nem látott garmadák, dűnesorok réme vetődik fel. Legjobb példája annak, hogy a homokkal nem szabad játszani, a tavaszi szelek idején figyelhető meg. A csemői határban a puszta homokot sodorja a szél, mint a Szaharában. A kivágott dánszentmiklósi almáskertek puszta homokja tavasszal fél méteres homokdombokat hordott a műútra 1990-ben. Tette ezt a rakoncátlan szél, mintha a télben a hópihékkel játszanának a természet erői. Mindezek azt is jelzik, mennyire körültekintően kell/ene/ a ceglédi határhasználatot újragondolni. Az csak a butasággal magyarázható, ahogy a TSZ- mozgalom elbánt a ceglédi Ugyerral, megrövidítve a gazdákat segítő eperfasorokat, amelyeknek a gyümölcséből nyert pálinkát ugyanúgy jegyezték a londoni agrártőzsdén 1946-ban, mint a kecskeméti „fütyülős" pálinkát, vagy a kalocsai paprikát és a békési gabonát. Amit meghagyott a kolhoz, azt a csak a napi anyagi hasznot remélő természetrombolók pusztítják el. Mert hordónak, kádnak, a töves eperfákat pedig nyeregnek döntik ki, azaz lopják el. Ezek a fák pedig védettek, tanúi egy nagyszerű és okos paraszti gazdálkodásnak, amely azonban nem volt képes idomulni sem egyik, sem másik párt programjához sem. Az üres dűlőutak azonban vádolnak, mint ahogy elhallgathatatlan a pakulátorok (gazdatisztek) káros tevékenysége is az uradalmi időkben. Ha már az üzemi, azaz nagyüzemi szemlélet és módszerek „bűneiről" esett szó, tegyük azt teljes felsorolássá, hiszen a légi növényvédelem, az „égi" kemizálás a savas esőkkel egyetemben meghozták a várt hatásokat. A táblahatárokat jelentő erdősávok kiégtek, ha nem a gyomirtók következtében, akkor a tarlóégetés miatt. Ha nem az egyik évben, akkor a másikban „sikerült". Félmunkát errefelé sem végeztek a szakemberek, az akkor díjazott üzemi nyereség érdekében évszázados kihatású pusztítást kezdtek el. Az, hogy néhány árokparti legelőn, táblacsiki szögletben vegyszer granulátumokat raktak le és attól évek múlva a szénában gyilkos maradványok keletkeztek, csak kicsinyke jel. A szegény ember tehénkéje sem akkor, sem azóta nemigem számított. Mi lesz azonban azokkal a régi és új tőkefelhalmozáson boldogan túl levő nagygazdákkal, akik hasonló károkat szenvednek meg, s talán a saját beosztottjaikkal, közönyösen nézték az utasításaik környezetvédelmi következményeit? Igen, aki a határban jár-kel, szinte ugyanúgy olvas a jelekből, minta régész, amennyiben a történeti ökológus szinte hasonló szempontok szerint végzi a munkáját. De kevésbé a talaj mélyébe, inkább a talaj színére összpontosítva a figyelmét. Különösen nagy a környezeti állapotnak a jelentősége, ha ismerjük. Cegléd hatalmas területen helyezkedik el, a városok sorában a 13. helyen áll és nagy a határa, számtalan és káros, emberi tényező formájában hatott rá az itt élő népesség. Aki viszont érez felelősséget, nemcsak a határ újraszabályozásáért, hanem a használatáért is, annak nem mindegy, hogy az elkövetkező generációk milyen minőségű feketeföldön, mennyi állattal, mekkora iparosított és urbanizált területen, milyen hasznú futóhomokkal és mekkora erdősültséggel fognak együttélni. A rendezési elvek és tervek is csak akkor érnek valamit, ha az ökológia szellemének megfelelnek, mert átmenetileg jogszabályokkal torzítani lehet ugyan a környezeti állapotot, de a TERMÉSZET visszaszerzi a magáét. Az azonban nem mindegy, milyen áron és mikor! A századfordulón már 2,4 % erdőt jeleztek a térképek és annyi is maradt. A gyep felülete 16 % körül, tehát alig változik, de a szántó (72%) kárára számos változás figyelhető meg, amely részben a terjeszkedő város, részben a térségi fejlesztés,vagy az infrastrukturális fejlesztés következménye. Érdekes azt is megfigyelni, hogy amíg a kötött talajú és mélyfekvésű részek hasznosulnak, a homokterületek szinte kimaradnak a fejlődésből, nyűgnek vélhetők, ahol viszont elgyomosodott parlagföldek terjeszkednek. Érdemes ezt is vizsgálni, mert a város mai területfejlesztését az Öregszőlők felé lehetett volna már a 40-es évektől irányítani, így - a kisajátítások miatt - drágává tett építkezések, egy érdekes, jellemző település magját őrizhették volna meg a XXI. századra. Késve ugyan, de errefelé irányult már a tervezők figyelme, de a kedvező idő elmúlt. A tízemeletes házak, panelek is megvannak, így furcsa, s átgondolatlan helyzet további bonyolítására szolgáltat alkalmat. A vállalkozói övezetek sem meghatározott és kívánt tervszerűséggel alakulnak, mert az nem lehet elégséges egy városnak, hogy az érintettek ígérnek valamit. Biztosítékként kevés, de egy megfelelően előrelátó önkormányzat maga hoz létre tervezett fejlesztéseket, nem a vállalkozók teremtenek kényszerhelyzeteket. Ezért is nehéz megítélni a mai fejlődési irányokat Cegléden. Sajnos, a nem kívánatos rögtönzések a városfejlesztésben, a városkörnyéki területek felzárkóztatásában, számtalan átgondolatlan elemet mutatnak. Épp ezt kellene kiküszöbölni, hogy közlekedési, gazdasági és térségi előnyeit Cegléd valóra válthassa, s ne maradjon meg a remények és ígéretek jobbágyvárosának. Surányi Dezső (Surányi Dezső, agrobotanikus-művelődéstörténész, a kertészeti növénytan doktora /1978/, a virágbiológia kandidátusa /1986/ és a mezőgazdaság - gyümölcstermesztés - tudományának doktora /1994/. Több hazai és külföldi tudományos társaság, folyóirat biz. tagja. Eddig 400 körüli tudományos közleménye és 24 könyve jelent meg, köztük az Eden a Duna-Tisza közi Pest megyében c. botanikai /1993/ és a Mítosztól a valóságig c. művelődéstörténeti /1994/ kötete.) 77
