Bariczné Rózsa Mária et al. (szerk.): Ceglédi kalendárium '95 (Cegléd, 1994)

Kisfaludi Péter: Tisztelt Olvasó!

CEGLÉDI KALENDÁRIUM '95 Dobosgála Cegléden «3eSâS^SSS8S3G£SSeSS88SS88S3^SSS88âeSMsasS8S^S^88S£88S39%SS3SSS8SâSSe8eS3eSaSSSeSSS8SS$$SSSSSSae^SSS$8S$SS^jif8ef Idén többször szóbakerült a Róna-jazz korszak, ami ha rövid időre is de Ceglédre irá­nyította a figyelmet a hatvanas évek végén. A tavalyi - első - dobosgála a felejthetetlen bo­hém jazzdobos tanárnak, Ko­vács Gyulának állított emlé­ket. Az idei dobosgála alap­­gondolatát két kitűnő ütő­hangszer cég bemutatása ad­ta. A koncertre érkező vendé­gek exkluzív kiállításon ismer­kedhettek meg a Sonor dobok és a Zildjian cintányérok történetével, készítésével. Amíg ők a tavalyi dobgálának csak kiállítói voltak, az ideit már közösen terveztük és rendeztük meg. A tavalyi koncert hatalmas sikere, televíziós köz­vetítése rangot és népszerűséget adott az esemény­nek Cegléden. Hívtunk ütőhangszeres művészeket a klasszikus és a rockzene területéről is, hogy az egyoldalúan jazzes beállítottságot elkerüljük. A hangszerkiállítás délelőtt 10 órakor nyitott. Ez egy 26 méter hosszú emeletes építmény volt, amely végével színpadhoz kapcsolódott. Középen kialakí­tottunk egy 20 m2-es információs-elárusító részt. Et­től balra a cintányérgyártás, jobbra a dobkészítést követhették nyomon a látogatók fotókon, tárgyakon és videón. Népes közönsége volt a kiállításnak. Óránként a kecskeméti Leskowsky Konga band ját­szott. Ritka élményben volt részük azoknak akik a hangszerkiállítás után a teremben maradtak. Ekkor érkezett ugyanis Steve Smith és azonnal a szín­padon termett hogy a számára biztosított Sonor designer dobfelszerelést „belője". Határozott, ma­gabiztos mozdulatai nyomán az összes létező hang újjászületett. A koncert este 7 órakor kezdődött, Palcsó Brigit­ta műsorvezető bemutatta az est házigazdáit: a Honhner Music Magyarország és a Ceglédi Dekor Stúdió munkatársait. A műsort a fiatalokból álló Nyírbátori Ütőegyüttes nyitotta. A színpad előtt játszó gyere­kek helyenként virtuóz vibrafon és marimba játéka tapsot kapott. Az este egyetlen ceglédi szereplője Bori Viktor következett. A kitűnő jazzorgonista Peter Massink holland szaxofonos­sal. Lattmann Béla basszusgi­tárossal és Enrique Firpi urugvayi dobossal lépett fel. Ezután a szakma nagy „öreg­jei" párbajoztak. Kőszegi Im­re, Lakatos Pecek Géza és Já­vori Vilmos ezzel a blokkal emlékezett a tavalyi koncert­re, illetve Kovács Gyulára aki a dob trió vezéregyénisége volt. Kőszegi Imre trió formá­cióban is szerepelt. Két zseni­ális partnere Oláh Kálmán zongorista és Egri János bőgős volt. Szünet után Gerendás Péter társasága követke­zett. Egy csapásra elnyerték a hallgatóság addig passzív rétegeit is. A zenekarban Éri Balázs billen­tyűzött, II. Lengyelfi Miklós bassgitározott és Zsoldos Gábor dobolt. Minden koncerten van egy magányos figura, aki valamiért kivívja a közönség elismerését. Ezen az es­ten Major Balázsnak jutott ez a szerep, aki hétper­ces dobszólójával bebizonyította, hogy nagyon sok jó zenész van azok között is akik nincsenek állandó reflektorfényben. László Attila gitáros együttesében Oláh Kálmán zongorázott, Lattman Béla basszusgitározott és Szendőfi Péter dobolt. Remek ízléssel válogatott műsorukat Tisza Bea énekes fellépése koronázta. Igazi érdekességet jelentettek a gála tiszteletére létrejött alkalmi ütőegyüttesek. A második dobpár­baj résztvevői Solti János, Szentmihályi (Michel) Gá­bor, Szendőfi Péter és Szendi Gábor voltak. Ebben a modernebb felfogásban játszó csapatban Solti a könnyed eleganciát, Michel a természetes muzikali­tást, Szendőfi pedig a precizitást képviselte. A lefigyelemreméltóbb Szendi Gábor volt aki olyasmit csinál, amit csak a legkitűnőbb latin-amerikai zené­szektől lehet látni, mindezt a legtermészetesebb szerénységgel - a zene szolgálatában. Ezután egy olyan kamaradarab következett, me­lyet Zsoldos Béla erre az alkalomra írt. Az előbb em­lített négy zenész kiegészült Zsoldos „Dedy" Gábor marimba játékossal és Szabó Vili vibrafonossal. Az est végére maradt a legnagyobb név Steve II. NEMZETKÖZI dobos Gala 1994. MÁJUS 7., SZOMBAT, 19 ÓRA CEGLÉD, VÁROSI SPORTCSARNOK 61

Next

/
Thumbnails
Contents