Bariczné Rózsa Mária et al. (szerk.): Ceglédi kalendárium '95 (Cegléd, 1994)
Kisfaludi Péter: Tisztelt Olvasó!
CEGLÉDI KALENDÁRIUM '95 A Ceglédi Református gyülekezet Sztárai Mihály énekkara A vegyeskórus 55 évet tudhat maga mögött. Nemcsak együtt énekelnek, társak, barátok és testvérek is.- Most éppen egy énekkari próbán vagyunk és én arra kérem Arany László nyugalmazott lelkész karnagyot, hogy mondja el nekünk, mire készülnek, mire készül a Ceglédi Református gyülekezet Sztárai Mihály vegyeskara.- Készülünk a legnagyobb évi eseményünkre az 55. éves énekkari jubileumra. Közben azonban lesznek gyülekezeti feladatok, ünnepkörök, és van az úgynevezett kantáta vasárnap, ahol a mi egyházmegyénk a (Dél-Pesti Református Egyházmegyénk) talponlevő 8-10 énekkara szokott összejönni és részint közös énekkel, részint külön-külön kórusművekkel szolgál. Van azonban olyan készületünk, hogy régen elfelejtett vagy félretett kórusokat előveszünk, mert most eljött az ideje annak, hogy olyanokat is megszólaltassunk, amik a 45-50 év alatt nem voltak énekelhetők. Egy olyan dolog is motiválja, amit a gyülekezet készül véghezvinni: a Kőbánya-alsói gyülekezetei meglátogatni, Papp Vilmos ott a lelkipásztor, és ott sokat lehet tanulni, többféle gyülekezeti vonatkozásban, a másik pedig, hogy gyülekezeti kirándulást rendezni a debreceni gyülekezetbe és meghallgatni, esetleg együtt szolgálni a debreceni kántussal.- 55 évet vissza kell pörgetni az idő kerekén, és 55 év nagy idő, Laci bácsi a kezdet kezdetén itt volt, hiszen a nevéhez fűződik a Sztárai Mihály vegyeskarnak a megszervezése. Ki biztatta Arany László fiatal református lelkészt 1939-ben Cegléden? Amikor idekerültem szolgálati úton a püspöki kihelyezéssel, azzal fogadott engem Czeglédi Sándor püspökhelyettes, - akkor ceglédi vezető lelkész - hogy tiszteletes urat megelőzte a híre, azt várjuk öntől, hogy szervezze meg itt a református egyházi énekkart. Mondtam, hogy ez az én vágyammal is találkozik. Abban az évben márciusban kerültem ide Szolnokról, és egy hónap múlva már együtt volt a magja az énekkarnak. Persze én magam is fiatal voltam, nőtlen voltam, tanítványaim lettek a polgári iskolában meg a kereskedelmi iskolában, szóval tudtam gyűjteni azokat akik szerettek és tudtak is énekelni. Hat hónap múlva már tudtunk énekelni az újvárosi új imaháznak az avatóünnepén, aholis Gudimel 66. zsoltárát énekeltük, nagy elismerést aratva. 1948-ban a Bethlen Gábor Szövetség rendezésében végbement protestáns dalos ünnepen első díjat nyert a ceglédi Sztárai vegyeskar. Mi a kezdők kategóriájában indultunk, és óriási meglepetést szereztünk. Egyházi énekkar akartunk lenni és nem a magunk dicsőségét kerestük, hanem mindig az Isten dicsőségét, és a gyülekezet tagjainak az épülését akartuk szolgálni.- Akkor 1939-ben gondolta, hogy ez a vegyeskar, a Sztárai Mihály vegyeskar akár húsz évet is megélhet? Nem gondoltam, de azt tudtam, hogy a kezdet is Istentől volt, a folytatás is Istentől lesz. Most 82. életévemben vagyok, ha engem megtartott és mindig ösztökélt is arra, hogy ezt a legkedvesebb munkát, társadalmi munkát végezzem, mert a családomon kívül az első hely a szívemben mindig az énekkar volt. Én ide nemcsak dolgozni jöttem, hanem felüdülni, megpihenni, és itt olyan lelkűiét alakult ki, mintha egy nagy család lennénk. Akik idejönnek azok nem ajánlással jönnek, aki nem illik a Sztárai énekkarba, az magától el fog menni, de az aki itt marad, az tényleg úgy érzi, hogy egy nagy családnak lett a tagja. És itt örülni lehet, itt vigasztalódni lehet, mindent megkap, amire egy embernek szüksége van.- Nemcsak a sikerek jellemezték a Sztárai vegyeskar szereplését, közös éneklését, hanem azért voltak itt olyan időszakok is, amikor igencsak bajban voltak és nem tudták, hogy mi lesz holnap.-A háború alatt történt, hogy egymás után behívták a fiatal énekkaristákat, a férfiakat, úgyhogy alig 1-2 ember volt, és akkor bizony sokszor két szólamban, vagy csak női szólamokkal, vagy nekem kellett lavírozni, hol egyik, hol másik szólamot beénekelni, hogy mégis a harmóniák megszólalhassanak. Aztán az Isten gondoskodott róla, hogy mégis folyamatos legyen a munkánk. Elmondtam, hogy egy hónap nem telt el, úgy hogy ne lett volna együtt az énekkar. Szinte nem volt olyan sátoros ünnep (így mondják a nagy ünnepeket) ahol az énekkar nem énekelt volna, ez azért nagy dolog, mert a háziasszonyoknak különösen sok dolguk van, mert készülni kell az ünnepi ebéddel, vendégek fogadásával és mégis szinte mindenkor tudtunk énekelni. Elkezdődött aztán az államosításoknak a korszaka, üldözés, ellenszenv, gáncsoskodás, amikor a pedagógusokat elsősorban, de általában a munkahelyeken dolgozókat tiltották attól, hogy egyházi munkában részt vegyenek. Az volt a szerencsénk, hogy a mi énekkarunknak nincs és nem is volt alapszabálya. Tehát mi 59
