Gergelyné Baktai Júlia (szerk.): Benedek Péter. Válogatás a festőről szóló irodalomból - Pest megyei múzeumi füzetek 11. (Szentendre, 1979)

Önéletrajz

Önéletrajz

1889-ben születtem a Pest megyei Úszódon. Szegény földmíves szülőktől. Abból éltek, bogy harmadába dolgoztak a más földjén. Apámat Benedek Benjáminnak, anyámat Borsi Lídiának hívták.

Anyám is földmíveléssel foglalkozott: hagymát, paprikát, majoránnát ültetett és harmados kukoricát is vállalt. Mi gyerekek anyámnak segítettünk, mindig vitt magával minket, ha dolgozni ment. Hatan voltunk testvérek: Sándor, Imre, Péter, Béni, Vince, Zsófi. Ezek ma is élnek.

Csintalan gyerekek voltunk, letörtük a mákgubót és pipát csináltunk belőle . . . Anyám szeretett engem, történt, hogy ebédelt, a többivel haragba volt: együnk hallja kee szalonnát, kend meg én. Este átjöttek a szomszédok beszélgetni csak a sparhelt világított. Az apám a térdén ringatott, dalolgatott —, ennek örültem. Apám a faragóbakon faragott a szobában, sokszor elbeszélte a boszniai okkupációt — 1879-ből. (Ezt meg is akarom festeni.) A bárdra támaszkodott beszéd közben. A többi testvérem közül egyiknek sem volt kedve a rajzolásra. Apám tudott rajzolni: tölgyfaleveleket, tehenet, lovat rajzolt, — talán tőle örököltem a tudást.

Én is már 7—8 éves koromban kezdtem a rajzolgatást, de nemcsak lovakat, hanem embereket is próbáltam. Béni öcsém is próbált, de ő csak házakat tudott.

Anyám korán feladott az iskolába, egy évvel korábban. Az első évben nem is szerettem járni, sírtam, tiltakoztam. Kóróseprűvel hajtottak el minden reggel. Nem is tudtam az első évben semmit. Azt beszélik rólam, hogy ekkor a pad tetejin ugráltam, szaladoztam: — újra jártam az elsőt. A negyedikből maradtam ki.

Iskolai élményeim: A tanító kirendelt a táblához olvasni. Azt jól tudtam, úgy hogy harmadiknak ültetett a tanító úr. Számolás-7