Gergelyné Baktai Júlia (szerk.): Benedek Péter. Válogatás a festőről szóló irodalomból - Pest megyei múzeumi füzetek 11. (Szentendre, 1979)

Szabó Júlia: Benedek Péter félszázados művészpályája

tükröződve. Egyedülléttől csak művészetének emlékei és munká­jának ritmusa óvják, sem az egykori rátörő nyomor, sem az időnkénti, s jelenlegi nagy megbecsülés nem változtat művésze­tének szociális helyén. Ötvenes évek végén festett időskori önarc­képe kicsit ingatagabb, megtörő vonalakkal, de hasonló komoly­sággal, mélységgel, a vászon és az ecset tiszteletével ugyanazt az arcot idézi fel, mint ifjúkori főműve. Nem teremt magának külön világot, hanem a meglevőt igyekszik éles, kutató tekintettel, soha nem szűnő érdeklődéssel megismerni, nem komponál tündérme­séket, hanem valóságos történeteket rögzít és idéz fel, idill és mítoszteremtés nélkül vall környezetéről, amelyet valóságos éle­tének minden megnyilvánulásában, művészi alkotásban újra for­­málhatónak talál. Művészetének ereje egyszerű, takarékos eszközeiben rejlik. Az ornamentális zsúfoltságot nem ismeri, a túláradó érzelem nem illik természetéhez. Józansága sokszor szinte kiábrándító a kont­rasztokra állított, raffinériát értékelő művészetszemlélet számára. A komponálás puritán szigorát tisztelő művészek és kritikusok azonban mindig találtak konstruktív értékeket művészetében. Kállai Ernő, a magyar avantgarde teoretikusa már 1925-ben a legígéretesebb forma teremtő kísérletek között emlékezik meg festészetéről. Focillon századunk európai művészetét összefoglaló művében a magyar etnikum megnyilvánulásaként értékeli művé­szetét. Hozzátehetjük, hogy ezen túl a művészeti stílusok magyar­­országi szociális rétegeződése is kiolvasható festői módszereiből. A naturalizmus elteijedése kuktúrtörténeti jellegzetesség, a ki­egyezés utáni művészeti fellendülés korszakának nivelláló folya­mataiban gyökerezik, s a két háború közti művészetpolitika jelentős tendenciáinak vetületét is jelzi. Benedek Péter festészete, hasonlóan a legtöbb naiv művészéhez, nem független környeze­tétől és az időtől, de mindezzel szembeszegülő, ködbevesző hagyományokat őrző archaikus vonásai teremtik meg sajátos értékrendjét. Aranysárga mezőn dolgozgató parasztembert ábrá­zoló kis akvarelljével találkoztam körülbelül egy évvel ezelőtt, egy nagy, jelenkori művészetünket reprezentáló bemutatón, ahová a művészek saját maguk választotta legjellemzőbb alkotá­sukat küldhették be. A számokkal jelzett tárlaton, aláírásokat nem betűzgetve szembe kerülhetett a néző a 20. századi művé­szettel. Néhány képen két-három jelentős nagy európai mester 63

Next

/
Thumbnails
Contents