Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása
a hűvösség iránti igény jellemző. Különösen fontos a hűvös időjárás az érést megelőző hónapok folyamán, melegebb május és június terméscsökkenést okoz. Csapadékigénye jelentős. Szeptemberben előnyös a bő csapadék, októberben viszont száraz időt kíván, míg novemberben újra sok esőre van szüksége. A tavaszi hónapok közül áprilisban száraz időre, májusban pedig kiadós esőzésekre tart igényt. A Duna—Tisza közén a rozstermelésre alkalmas talajok részben a búza talajokkal esnek össze, részben pedig a lazább, de televényes homokra terjednek ki. A hátság televényben szegény homoktalajait már az alkalmatlan területek közé kell sorolni. Éghajlati szempontból az É-i hegylábi vidék, a Gödöllői-dombság, valamint D-en, Baja környéke lennének a legmegfelelőbbek, hűvösebb ill. csapadékosabb időjárásuk miatt. A Duna—Tisza közén tehát —tekintettel arra, hogy a rozstermelés szempontjából optimális területek nagy része egybeesik a búza termőterületeivel — nem nagyon marad a rozsvetések számára megfelelő talaj, úgyszólván mindenütt a laza, sekély termőrétegű homoktalajokra szorul. A rozs, bár optimális termőterületei a vályogon lennének, mégis a homokvidékek legfőbb kenyérgabonája lett. Ezt annak köszönheti, hogy igénytelen, a legsivárabb talajon is a búzánál gazdaságosabban termelhető. Vályogterületeken viszont alig termelik, hiszen a búza több és értékesebb termést hoz. Fentieknek megfelelően a gyengébb minőségű homoktalajokon, amelyek nagyjából ÉNy—DK-i sávban húzódnak végig a Duna—Tisza közén, mindenütt 30%-on felüli a vetésterület aránya. Csak a Pest környéki homokvidék kivétel; ezt ugyanis nem külterjes gabonatermeléssel, hanem belterjes kertgazdálkodással hasznosítják. Mindazonáltal a főváros környékén is viszonylag magas a vetésterülete, hiszen a homoktalaj egyetlen kenyérgabonája. A legmagasabb rozsvetésaránnyal rendelkező középső sávhoz Ny-ról és K-ről csatlakozó területeken ugyancsak aránylag magas (24—30%) a rozs aránya. A homokhátság pereme éles határvonal: a búzatermő vályogterületeken —elsősorban a Duna és a Tisza völgyében, a Bácskában — már mindenütt alacsony a rozs vetésterületi részesedése, vagy egyáltalában nem vetik. A Duna és a Tápió mentén, valamint a Csepel-szigeten 10—12% körül mozog az aránya (31. ábra). A rozs termésátlagai természetesen a vályogterületeken, ill. a televényben gazdagabb homoktalajokon a legjobbak, azaz főleg a peremterületeken. A Tápió vidékén, a Duna mentén, részben a Bácskában az országos átlagnál jóval magasabb termést hoz a rozs, a homokosabb vályogokon is az országos 31. ábra. A rozs vetésterületének eloszlása (1957). 1 pont — 200 kh 86
